Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is hatalmas az igény a rugalmasabb időbeosztású, tanfolyami rendszerben induló képzések iránt, de a felnőttképzők már csak decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket.

A fokozott érdeklődésre való tekintettel a felnőttképzők több őszi csoportot is indítanak a tanulni vágyóknak.

A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő portál adatai szerint jelentősen megnőtt a jelentkezők száma az idén induló, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ képzésekre. A tanfolyamok nagyon gyorsan megtelnek, és már csak néhány csoportot tudnak indítani idén az iskolák.

Idén az Országos Képzési Jegyzéket a Szakmajegyzék váltotta fel, mely mindössze 174 alapszakmát tartalmaz. A változás keretében több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben, 2-5 év alatt lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni. A szakképzés változásai várhatóan nehezebbé teszik majd a szakmatanulást, éppen ezért az idei évben minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a tanfolyami formában elvégezhető szakképzések iránt.

Fontos tudni, a megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.

„A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Ezek az iskolák igyekeznek alkalmazkodni a munkaerő-piaci kereslethez, és sok esetben partnercégekkel együttműködve segítenek a végzett tanulóknak az elhelyezkedésben. A diákok igényeihez is jobban igazodnak az iskolarendszerű képzésekhez képest, például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa.

Az új törvény értelmében azok a felnőttképző intézmények, amelyek a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedéllyel rendelkeznek, 2021. január 1-jétől csak részszakmára felkészítő szakmai oktatást és szakképesítésre felkészítő szakmai képzést indíthatnak. A Szakmajegyzék alapján tanfolyami formában mindössze 73 részszakképesítést lehet majd tanulni. Bár a jelenlegi információk szerint a felnőttképzésben korlátozás nélkül annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerőpiac indokol, a megjelent képzési jegyzéken kívül egyelőre nincs pontos információ, milyen képzéseket lehet majd 2021-től rugalmasabb, tanfolyami rendszerben indítani. Ez a bizonytalanság tovább növeli a jelentkezési kedvet az idén utoljára induló OKJ képzésekre.

További szigorításként a munkaerőpiaci felnőttképzésben el fog válni az oktatás és a vizsgáztatás. Míg most az iskolák is megszervezhetik a vizsgákat, és a tanulók a megszokott környezetükben adhatnak számot a tudásukról, a jövőben a felnőttképzők csak tanúsítványt állíthatnak ki, a szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell majd vizsgázni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.