Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2700 négyzetméteren több mint 120 kiállító, csaknem az összes hazai felsőoktatási intézmény – ez és még ennél is több várja a felvételizőket az idei Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A tizenötödik alkalommal megrendezett eseményen számos hazai és külföldi egyetem, nyelviskola és szakképző intézmény képviselőivel találkozhatnak a továbbtanulás előtt álló diákok. A nagyszabású felsőoktatási esemény január 22-24. között, minden nap 10-től 17 óráig ingyenesen látogatható.

Az Educatio Kiállítás neve ismerősen cseng sokak fülében, népszerűsége töretlen: évről évre tízezrek látogatnak el a felsőoktatási seregszemlére. A rendezvény egyszerre szól diákoknak, szülőknek és tanároknak; a programok között mindenki megtalálhatja a számára hasznosat. A továbbtanulást fontolgató fiataloknak remek lehetőséget jelent a rendezvény, hiszen személyesen találkozhatnak szinte az összes egyetem és főiskola képviselőivel, valamint jelenlegi hallgatóival, akiktől első kézből szerezhetnek információt az egyetemi, főiskolai életről, a képzés kínálta lehetőségekről, a kollégiumi elhelyezésről vagy akár az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről. Az eseményt szervező Educatio Nonprofit Kft. standjainál pedig a felvételi eljárás szabályairól tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve tippeket kaphatnak a jelentkezéshez.

A felvételi döntésükben még hezitáló tanulók pályaválasztási tanácsadó segítségét kérhetik. A négyszemközti beszélgetésen önismereti tesztek segítségével kerülhetnek közelebb a nagy döntéshez, hogy milyen irányba induljanak tovább, mely területen lehetnek a legsikeresebbek.

Az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Educatio Kiállításnak idén a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ (1146 Budapest, Dózsa György út 1.) ad helyet 2015. január 22-24. között.

Információ első kézből

A kiállítás mindhárom napján számos előadás közül lehet majd választani, így például szó lesz a felvételi tudnivalókról, a pontszámításról, az európai tanulási és ösztöndíj-lehetőségekről vagy a frissdiplomások munkaerő-piaci helyzetéről – csak, hogy néhányat említsünk. A kilátogató pedagógusok és az iskolák képviselői – amellett, hogy összegyűjthetik a diákjaik számára fontos felvételi információkat – az előadások során megismerkedhetnek a legújabb pályázati lehetőségekkel is.

További információk, a kiállítók listája, valamint az előadások részletes programja a www.kiallitas.educatio.hu honlapon található.

Helyszín információk

Helyszín: SYMA Csarnok

Időpont: 2015.01.22 és 2015.01.24 között.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.