Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Díjazták az év legjobb magyar ízeit a Magyar Gasztronómia Napján. A „Magyarország étele 2025” címet idén is szakácsverseny döntötte el, mellette innovatív desszertek, falusi vendégasztalok, pálinkák, koktélok és vendéglátóipari tanulók is versenyeztek.

Szolnok volt Magyarország gasztro-fővárosa a hétvégén, ahol negyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Gasztronómia Napját. 

„Célunk egy olyan rendezvény megteremtése volt, amely a szakácsversenyek keretein túl bevonja az agrárszereplőket, kistermelőket, séfeket, háttéripari és vendéglátós szektorokat is. Ez a holisztikus szemlélet áthatotta az egész programot, ösztönözve az együttműködéseket a magyar gasztronómia valamennyi szereplője között” – fogalmazott Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, aki azzal a céllal hívta életre az eseményt, hogy bemutassák a magyar gasztronómia sokszínűségét, a legfrissebb innovációkat és azt, hogy mire képesek a magyar konyha mesterei. "A szakácsviadallal új lendületet szeretnénk adni a magyar konyhaművészetnek, ellensúlyozzuk azt a tendenciát, hogy az éttermekben gyakran háttérbe szorulnak a hazai ízek. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás emblematikus magyar ételei, a Csáky-rostélyos és a Bélszín „Budapest” által inspirált verseny új magyar fogások megalkotására ösztönözte a séfeket, ezzel is pótolva a 60 évnyi lemaradást, amely a nemzeti gasztronómiai identitás építésében keletkezett” – hangsúlyozta a szervező.

Az eseményen külön hangsúlyt kapott a mezőgazdaság és turizmus összekapcsolása, az Agroturizmus étele verseny révén, amelyet a Kislépték Egyesülettel együttműködésben rendeztek. A verseny kifejezetten azokat a mezőgazdasági termelőket célozta meg, akik rövid ellátási láncban dolgoznak. Háromfogásos menüiket legalább 70%-ban saját, vagy más kistermelők alapanyagaiból kellett összeállítaniuk. Asztalos István kiemelte a versenyzők lelkesedését és szakmaiságát, akik a regionális termelői közösségeket képviselve mutatták be Magyarország gazdag agrárörökségét. Az iparág jövőjének építésében fontos szerepet kapott a vendéglátóipari szakiskolák diákjainak rendezett „Szakma Ifjú Mestere” verseny, amelyben szakács, cukrász és pincér tanulók csapatmunkában mérték össze tudásukat, elismerve a felkészítő oktatókat is.

A gasztronómiai élmény teljességéhez tartozó italokat is díjazták a „Magyarország itala” versenyen, alkoholos és alkoholmentes koktélok kategóriában, valamint a rangos Pálinkaversenyen.  A rendezvényen helyet kapott az HUNExpo termelői kiállítás és egy úttörő tudományos konferencia is, amely a táplálkozás, az ételérzékenységek és a civilizációs betegségek témáival foglalkozott.

 A rendezvény fővédnöke Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Dr. Nagy István agrárminiszter voltak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.