Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Már lehet szavazni a közösségi költségvetés 49 továbbjutó ötletére az otlet.budapest.hu oldalon.

  A fővárosiak novembertől január végéig adhattak be ötleteket a másodszor is 1 milliárd forintos kerettel elinduló közösségi költségvetésbe, ahova 615 javaslat érkezett. Jogi, pénzügyi és formai szűrést és ötletösszevonást követően a versenyben maradt ötletek a budapestiekből álló Közösségi Költségvetési Tanács elé kerültek, ahol végül 49 ötletet tettek a szavazólistára.       Július 4-től 7-ig személyesen is lehet szavazni és kérdezni a program szervezőitől a Városháza parkban, ahol a tavalyi nyertes ötletekből szabadtéri kiállítás nyílt.   Szavazni online is lehet augusztus 31-ig, ezen a linken.   Az ötletek idén is három kategóriában versenyeznek:
  • Zöld Budapest: Budapest felkészül a klímaváltozásra. Zöldebb utcák, élettel teli parkok, mindenki számára elérhető, környezettudatos megoldások.
  • Esélyteremtő Budapest: Cél, a társadalmi különbségek csökkentése hátrányos helyzetű közösségek életét támogató ötletekkel, szociális segítségnyújtással.
  • Nyitott Budapest: Egy nyitott város a szívügyed? Együttműködések, új, kísérleti megoldások, digitális fejlesztések, rövid távú, közösségépítő ötletek.
Minden kategórián belül lehetőség van egy kisebb, maximum 50 millió forintos, és egy nagyobb, maximum 133 millió forintos költségvetésű ötletre szavazni.     Táblázat a közösségi költségvetés költségkereteiről   A szavazást minden regisztrált felhasználó egyszerűen és gyorsan elvégezheti az otlet.budapest.hu​ oldalon, egy továbbfejlesztett, letisztult felületen. Ha valaki személyesen szeretné leadni a szavazatait, akkor július 4-7-ig, minden délután 14:00 és 18:00 óra között megteheti a Városháza parkban a Budapest pavilon mellett vagy a szavazás teljes időszakában a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban és annak tagkönyvtáraiban.     Kiállítás nyílt az első közösségi költségvetés nyertes ötleteiből   A főváros közösségi költségvetését szervező Nyitott Budapest Osztály minden érdeklődőt szeretettel vár a Városháza parkba, ahol a program első évének nyertes ötletei jelennek meg óriásplakátokon, valamint az idei szavazólistás ötleteket is lehet böngészni.     Plakátkiállítás a tavalyi közösségi költségvetés nyertes ötleteiből a Városháza parkban   Aki szeretne jobb képet kapni arról, hogy milyen ötletek valósulnak meg budapestiek javaslatai alapján, és milyen jellegű fejlesztésekre is való a közösségi költségvetés 1 milliárd forintos kerete, annak mindenképpen ajánljuk az egész júliusban látogatható kiállítást.   A kiállítást július 4-én 11 órakor Karácsony Gergely főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes nyitotta meg. ​   (budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.