Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A 2020-as év a szakképzésben és a felnőttképzésben is rengeteg változást hoz majd. Már tavaly megkezdődött az OKJ átalakítása, de a tényleges változásokat csak az idei évtől érzékelik majd a tanulni vágyók.

A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, mire számíthatnak 2020-ban azok, akik szakmát szeretnének tanulni.

Szakképzés és iskolarendszerű felnőttoktatás

Az OKJ változása kapcsán a legismertebb információ, hogy jelentősen lecsökken 2020-tól a választható szakmák száma. A 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 OKJ szakma marad. Az új képzésjegyzék itt található.

Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.

Változik emellett az iskolák megnevezése és a képzések hossza is.

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, melyek felváltják az eddigi szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat. Mindkettő ágazati alapozó képzéssel indul, a szakképző iskolákban az egyéves alapozó oktatást kétéves szakmai képzés követi, a technikumokban pedig a kétéves alapozó oktatás után hároméves szakmai képzés következik. A technikum végén érettségit is lehet szerezni, a technikusi vizsga pedig emelt szintűnek felel meg. A szakképző iskolában további két év alatt, esti tagozaton lehet érettségizni.

A gyakorlati képzést duális képzőhelyeken, cégeknél végzik majd a diákok – akár 15 éves kortól – szakképzési munkaviszony keretében, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel.

Tanulmányi eredménytől függően minden nappali oktatásban résztvevő diák ösztöndíjat kap, emellett egyszeri, 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást is kaphat, ha befejezi a képzést és szakmát szerez.

Azok a felnőttek, akik ingyenesen szeretnének szakmát tanulni, iskolarendszerű képzéseken továbbra is megtehetik. Az átalakítás után is ingyenes marad az első két szakképesítés megszerzése nappali vagy esti tagozaton. Ez mindenkire vonatkozik, azokra is, akiknek érettségijük vagy felsőfokú végzettségük van. A képzéseket 2-3 év alatt lehet majd elvégezni.

Az iskolarendszerű képzések esetében az új szakképzési törvény legtöbb paragrafusa január 1-jétől lépett hatályba, és a 2020/2021-es tanévben belépő diákokra vonatkozik majd először. A változásokat felmenő rendszerben vezetik be.

Felnőttképzés

Azoknak, akik rugalmasabb keretek között, rövidebb idő alatt szeretnének szakmát szerezni, idén még megtehetik felnőttképzés keretében is. A felnőttképzők 2020. december 31-ig még a mostani feltételekkel indíthatják képzéseiket, ugyanakkor a vizsgákat a képzésben részt vevőknek 2022 végéig le kell tenniük.

Érdemes azonban minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt.

„A tanfolyamok nagyon gyorsan megtelnek, és már csak néhány csoportot tudnak indítani idén az iskolák.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal szerkesztője.

„Számos népszerű, és a munkaerőpiacon is keresett szakma kikerült az új képzési jegyzékből, melyeket már csak néhány hónapig lehet tanulni. Például a lakberendező, az ingatlanközvetítő, a mérlegképes könyvelő, a targoncavezető vagy a webfejlesztő OKJ tanfolyamokat idén utoljára indíthatják el az iskolák.” – közölte a szakértő.

Az új képzési jegyzék az alapszakmákon túl mindössze 73 részszakképesítést tartalmaz, melyeket iskolarendszeren kívüli, tanfolyami formában lehet majd megszerezni. Bár a jelenlegi információk szerint a felnőttképzésben korlátozás nélkül annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerőpiac indokol, a megjelent képzési jegyzéken kívül egyelőre nincs pontos információ, milyen képzéseket lehet majd 2021-től rugalmasabb, tanfolyami rendszerben tanulni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.