Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gráfok és a módusz szó hallatán a legtöbb diáknak az összes haja szála az égnek áll, és egyből az ugrik be nekik, hogy az életben nem fogják megérteni a fogalmak jelentését azt meg végkép nem tudják, mire is lehetne ezt a való életben használni.

A többszörös Év Honlapja díjas mateking.hu eddig is nagy segítségükre volt, de új fejlesztéseikkel már úgy adják át a legbonyolultabb témaköröket is, hogy észre sem veszed, hogy épp tanulsz, pláne, hogy matekot.

Mindenki arról beszél, miért nem megy nekünk a matek. Most beszéljünk végre arról, mitől fog menni. A mateking.hu három Év Honlapja díjjal a háta mögött eddig is arról volt híres, hogy lazán és érthetően magyarázza a legbonyolultabb matematikai fogalmakat is. Legújabb fejlesztésük viszont még jobban leegyszerűsíti a metektanulást.

Amellett, hogy közel duplájára növelték a tananyagok számát az eddig megszokott lépésről-lépésre tanuláshoz hangot adtak házzá, ami kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a megértést azzal, hogy egyszerre látható és hallható is minden, így az információ több különböző csatornán jut el az agyba. Ezen kívül a teljes tananyag videó változatban is nézhető, így az eddigi egy funkció helyett most három funkció van és az egészben a legklasszabb az, hogy az irányítást teljesen a felhasználók kezében van. A különböző funkciók között menet közben is bármikor kedvük szerint tudnak váltani.

A diákok visszajelzései is önmagukért beszélnek, akik nagyszerű, életmentő találmánynak gondolják a Matekinget, mert segítségével még a tökhülye is megérti a matekot, ha akarja.

Mosóczi András, a többszörös Év Honlapja díja mateking.hu ötletgazdája arról beszélt, az volt a vágya, hogy a matematikának a fejében létező nagyon logikus és végtelenül egyszerű képét valahogyan mások számára is láthatóvá tegye.

„Vicces matematikának is szoktam hívni, mivel a tananyagok olyan stílusban magyarázzák el a nehéz matematikai összefüggéseket amitől azok inkább szórakoztatóak, mint nehezek. Emellett nagyon tömör és vizuális. Ez nem egy videó tutorial ahol a tanár tempójában haladsz, itt a saját tempódban tanulhatsz” – fogalmazott az oldal megálmodója.

Mint mondta, jelenleg 1046 egyetemi és 241 középiskolai tananyag található az oldalon. Utóbbihoz 30 darab videó is felkerült a Matekingre, ezek az elmúlt évek középszintű matematika érettségijeinek a megoldásait mutatják be lépésről lépésre.

Példa a weboldal új tanagyagából: https://www.mateking.hu/kozepiskolai-matek/statisztika/modusz-es-median

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.