Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

A Tarlós István főpolgármester által pénteken bejelentett intézkedési terv keretében hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ  számos ponton módosít a forgalmi renden. Hétfő reggeltől Budapest több pontján enyhülhetnek a forgalmi torlódások: a reggeli csúcsidőben ismét három sávot használhatnak az autósok az Árpád hídon Pest irányában, a Flórián téren is megváltozik a forgalmi rend a Vörösvári út gyorsabb haladása érdekében, jelzőlámpákat hangolunk át, fokozottan együttműködünk a BRFK-val.

A hétfőtől életbe lépő legfontosabb változás, hogy a kivitelező Colas – A-Híd konzorciummal kötött megállapodás alapján az Árpád hídon a reggeli csúcsidőben ismét biztosítjuk a három sávot az autóval közlekedőknek Pest felé. Az 1-es villamosvonal felújítását kivitelező Colas Zrt-vel és A-Híd Zrt-vel kötött megállapodás szerint a bontási és az építési munkák csak annyi közterületet vehetnek igénybe, amennyi feltétlenül szükséges. A megállapodás alapján az építési munkákat úgy ütemezik át, hogy az Árpád hídon Pest irányában a belső forgalmi sávot munkanapokon a reggeli csúcsidőszakban, 6:00 és 9:30 között nem foglalják el a munkagépek, és olyan munkafázis sem történik, amely belenyúlik a belső forgalmi sávba. Így ismét három sáv lesz járható a legkritikusabb időszakokban. Ezzel a lépéssel 50 százalékkal növekszik a közúti kapacitás az érintett útszakaszon, az Óbuda, Békásmegyer felől, valamint az észak-nyugati agglomerációból beutazók közlekedése lényegesen javul, csökkennek a Szentendrei úti, Vörösvári úti, Bécsi úti dugók. Figyelem! A hídon sebességkorlátozás van érvényben, 70 km/h helyett csak 50 km/h-val lehet haladni. Mivel a sávok mellett a villamosvágányok helyén munkavégzés folyik, kérjük az autósokat, hogy tartsák be a sebességkorlátozást.

A Bécsi út irányából a Vörösvári úton keresztül az Árpád híd felé, majd azon át közlekedők haladási feltételeit javítjuk azzal, hogy szintén hétfő reggel 6:00-tól a Vörösvári út felől tilos a Szentendrei útra történő közvetlen balra kanyarodás. Az ezirányú közlekedést a továbbiakban indirekt módon, a Vörösvári út – Serfőző utca – Szentlélek tér – Tavasz utca – Szentendrei út útvonalon biztosítjuk, azaz a korábban balra kanyarodó járműveknek a továbbiakban a Flórián téri csomópontban a Serfőző utcába (a Duna fele) levezető forgalmi sávot kell választaniuk. A balra kanyarodó autók így nem akadályozzák a híd fele tartó forgalmat.

Az Árpád hídi kapacitás további bővítése érdekében, szintén hétfőn reggeltől a hídon közlekedő 26-os, 34-es és 106-os autóbuszok munkanapokon nem állnak meg a margitszigeti bejárónál. Ezáltal a jellemzően csekély (1-2) számú utasért megálló buszok nem tartják fel a sávszűkítések miatt kritikus közúti forgalmat. A Szigetre történő bejutást a 26-os busz továbbra is biztosítja, mind a Nyugati pályaudvar M, mind az Árpád híd M felől. A három buszjárat hétvégéken továbbra is megáll a szigeti bejárónál.

A fenti intézkedéseken túl számos további, a forgalmat enyhítő, gyorsabb közlekedést elősegítő intézkedést vezetünk be a jövő héten az Árpád híd, Hűvösvölgy, Pesthidegkút, az Erzsébet híd környékén, a pesti városközpont, Újbuda térségében, a nagykörúton. Emellett a hét közepétől sűrűbben közlekedik a H5-ös hév, fokozzuk a BRFK-val történő együttműködést, jelzőlámpákat hangolunk át, közúti zavarelhárító egységet hozunk létre. Mindezekről bővebben itt olvashatnak.

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.