Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkezdődik a III. kerületi Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti, több mint 1 kilométeres szakasza, valamint környezetének felújítása 2019. július 22-én. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával kezdődő rekonstrukció során – amelynek elvégzését alapvetően az elhasználódott útburkolat indokolja – az útszakaszt újraaszfaltozzák, továbbá, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül; rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket is. A felújítás várhatóan 2020 tavaszáig tart. Tarlós István főpolgármester tételesen vizsgáltatta felül a területen található fák állapotát. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával a Pünkösdfürdő utca és a Mátyás király út között, 1075 méteres hosszon újítják fel a Szentendrei utat, továbbá az Ürömi út Szentendrei útba torkolló 50 méteres szakaszát és az itt elhelyezkedő orvosi rendelő előtti teret. A rekonstrukciós munkákra az útburkolat elhasználódása miatt van szükség. A felújítás a környék biztonságos közlekedését, fejlesztését szolgálja. A Fővárosi Önkormányzat továbbra is elkötelezett a zöldfelületek védelme, megújítása és bővítése mellett. A területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, amelyhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fa kapcsán Tarlós István főpolgármester utasította a beruházást lebonyolító BKK Zrt.-t, hogy a Főkert Zrt.-vel ismételten, tételesen vizsgáltassa felül ezeknek a fáknak az állapotát annak érdekében, hogy minél kevesebb fa kivágására kerüljön sor. A fák megőrzéséről a III. kerületi önkormányzat is tárgyalt a BKK Zrt.-vel.   Nemesdy Ervin vezérigazgató BKK Zrt. ​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.