Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Komoly éjszakai fagyok várhatók a hét elején: hajnalban -9 és -3 fok közötti hőmérséklet valószínű, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lehet.

    A csapadék megszűnik, a szél élénk, olykor erős lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül valószínű. A hét második felében lassú melegedés kezdődik, változékonyabb lesz az időjárás, és ismét előfordulhat eső, ónos eső, havas eső — derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a Dunától keletre is csökken a felhőzet, ugyanakkor északon, északkeleten maradhatnak erősen felhős tájak, arrafelé további havazás, hózápor fordulhat elő, délutántól csökkenő intenzitással és területi kiterjedtséggel. A nyugati szelet elsősorban a Győr-Budapest-Szolnok széles sávjában kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

  Hétfő délután várható időjárás. (Fotó: met.hu)

Kedd hajnalban főleg északkeleten lehetnek ködfoltok, illetve rétegfelhőzet, amely napközben megszűnik. Általában gyengén felhős, napos idő várható. Estétől nyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezhet, csapadék nem valószínű. A délnyugati, majd déli, délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk lökések. Hajnalban általában -9 és -3 fok között lehet a hőmérséklet, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lesz. Kora délután -3, +3 fok várható.

Kedden várható időjárás (Fotó: met.hu)

Szerdán átmeneti szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős időre lehet számítani. Helyenként előfordulhat hószállingózás, szitálás, ónos szitálás, majd gyenge eső is. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában -9 és -3 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lehet. A csúcshőmérséklet -3 és +4 fok között valószínű.

Szerdán várható időjárás (Fotó: met.hu)

Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult időre lehet számítani. Eleinte kevés, a délutáni, esti óráktól több helyen előfordulhat eső. Főleg délelőttig, elsősorban északon, északkeleten a hegyekben ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat. A keleti, délkeleti szél néhol megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában -7 és +2 fok között alakul, a maximum 0 és +7 fok között valószínű.

Pénteken átmeneti szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. A nap első felében több helyen várható eső, majd a nap második felében átmenetileg kevesebb, estétől viszont ismét több helyen valószínű csapadék. Az esőt helyenként havas eső, hó válthatja. A délnyugati, majd északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum általában -4 és +4 fok között alakul, a csúcshőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között valószínű, de a délkeleti országrészben 10, 13 fokot is mérhetnek.

Szombaton kezdetben jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű, a nap második felében nyugat felől felszakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű havazás, hózápor. Kezdetben főleg délkeleten, keleten eső, ónos eső, havas eső is előfordulhat. Többfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél. A hajnali -7 — +1 fokról -2 és +2 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős időre van kilátás. Számottevő csapadék nem valószínű. Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalban általában -9, -3 fok, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb is lehet. Kora délután -3 — +2 fok várható.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.