Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén három nagy területen is előrelépés történt a környezet védelmében - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Facebookon csütörtökön közzétett felvételen.

  Böröcz László hangsúlyozta, számukra a környezet védelme nem merül ki üres jelszavakban, "mi felelősségteljesen cselekszünk hazánk, a Kárpát-medence megóvásáért".
    A kormánypárti politikus kifejtette, először is tisztább környezetet szeretnének, ennek jegyében pedig Magyarország fellép a folyókon érkező szemétáradattal szemben, a vizek tisztaságáért.

    Kiemelte, 2021. július 1-jétől betiltják az egyszerhasználatos műanyag eszközöket, például a szívószálakat, fültisztító pálcikákat, műanyagtányérokat és evőeszközöket.
    Böröcz László elmondta, másodszor tisztább energiát szeretnének, ezért vállalják, hogy Magyarország 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet, vagyis annyi szén-dioxidot és üvegházhatású gázt bocsát a légkörbe, amennyit a növényvilág képes feldolgozni.
    A cél, hogy megújuló energiaforrások részaránya legalább 21 százalékos legyen 2030-ra, ezért a kormány a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatja a kis- és közepes vállalkozások mugújulóenergia-termelését, a következő tíz évben pedig hatszorosára emeli a naperőmű-kapacitásokat - fejtette ki.
    Ezzel a magyar családok olcsó és környezetbarát energiához juthatnak - tette hozzá.
    A politikus közölte: a kabinet célja, hogy a
magyar villamosenergia-termelés legnagyobb része környezetbarát atomenergiából és megújuló energiából, legfőképp napenergiából származzon.


    "Harmadszor mindent megteszünk, hogy városaink levegője tisztább legyen" - mondta Böröcz László. Aláhúzta, a légúti megbetegedések megelőzése érdekében 2022-től kizárólag elektromos buszokat lehet majd forgalomba helyezni a városokban, emellett támogatják az elektromos autók beszerzését is.
    Hangsúlyozta, zöldebb Magyarországot is szeretnének, ezért minden újszülött után tíz fát ültetnek, és a következő tíz évben több százezer hektár erdőt terveznek telepíteni.
    Böröcz László beszélt arról is, hogy a költségvetési forrásokon kívül a kibocsátott zöld kötvényekből közel 500 milliárd forint áll rendelkezésre céljaik megvalósításához.
    "Mi úgy kívánjuk megoldani a klímaválságot és a környezetünk védelmét, hogy annak árát azok fizessék meg, akik az elmúlt évtizedekben súlyosan rombolták a környezetünket" - mondta, majd hozzátette, az a helyes, "ha nem a magyar emberek, hanem a szennyezők fizetik a számlát".

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.