Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2024. februárjában 52 nap volt a szakemberhiány Magyarországon, azaz átlagosan ennyit kellene várni egy szakemberre, ha most kérnénk tőle ajánlatot. Ez kismértékű, 10 százalékos csökkenés a múlt évi adatokhoz képest.  „Fokozatosan helyreáll a szakemberek iránti kereslet és kínálat egyensúlya. Az 52 napos átlagos várakozási idő, már mind a szakemberek, mind pedig a megrendelők számára tolerálható. Sajnos azonban a várakozási idő csökkenése a mérséklődő kereslet következménye. Bár januárban már jelei voltak a fellendülésnek, a piac még kivár. A rövidülő várakozási idő és a csökkenő szakemberhiány hozzájárul majd a piaci élénküléshez” – véli Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. Jelenleg kőművesekre és burkolókra kell a legtöbbet, 59 és 57 napot várni. A generálkivitelezők várakozási ideje jelentős mértékben, 75 napról 53 napra csökkent. A leggyorsabban a villanyszerelők állnak rendelkezésre, 33 nap várakozási idővel. Ezután következnek a víz- és gázszerelők 41 nappal, az épületgépészek 42 nappal, és a festők 43 nappal.

A munkadíjak ugyanakkor tovább emelkedtek, az átlagos négyzetméterár 18 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest, átlépve a tízezer forintos lélektani határt – ismertette friss kutatásának eredményeit a Mapei Kft. A munkadíjak terén jelentős regionális eltérések figyelhetők meg. Budapesten 12 046 illetve, Pest megyében 12 364 forint volt a szakipari munkák négyzetméterára. A legkedvezőbb árakat az Észak-Alföldön találjuk, ahol 7 649 forint a négyzetméterár. Nem sokkal magasabb a munkadíj a Dél-Alföldön, négyzetméterenként 7 985 forint. A Közép-Dunántúlon a négyzetméterár 8 410 forint, míg a Nyugat-Dunántúlon kissé magasabb, 8 517 forint. A Dél-Dunántúl némiképp kedvezőbb feltételeket kínál, itt az átlagos négyzetméterdíj 8 078 forint. Észak Magyarországon a munkadíjak átlaga 8 324 forint.

A piaci kihívások következményeként tovább romlott a szakemberek hangulata, kevésbé optimisták a jövőt illetően, mint egy évvel korábban. A megkérdezett szakemberek mindössze 16 százaléka véli úgy, hogy az építőipar jó irányba halad. A válaszadók 26 százaléka szerint nem változnak a dolgok az építőiparban, míg a megkérdezett szakemberek 58 százaléka úgy érzi, hogy jelenleg nem a jó irányba tart az ágazat. Markovich Béla ennek ellenére optimista, mert azok, akik úgy vélik, hogy az építőipar jó irányba halad, a javulás okaként az ágazat fejlődését (26%), így például a minőség iránti igény elterjedését említik, a kóklerek visszaszorulását (21%), a munkát megkönnyítő technológiai fejlődést (11%), valamint az állami támogatások pozitív hatását (10%). A szakember szerint ezek biztató előjelek, melyek az építőipari kultúra fejlődését és a kereslet javulását jelzik.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.