Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több mint ötven napirendi pontot tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés 2018. április 25-i rendes ülésén. Döntöttek az M3-as metróvonal öt állomásának speciális, ferdepályás liftekkel történő akadálymentesítéséről. Július elsejétől drágul Budapesten a taxizás, az alapdíj 700 Ft-ra nő, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal emelkedik. A Lánchíd felújítása szeptemberben kezdődhet, és várhatóan 2021 nyarára fejeződik be. Zárt ülésen döntöttek Budapest nyolc új díszpolgáráról.

Az ülés kezdetén a képviselők egyperces néma felállással tisztelegtek a nemrégiben elhunyt Demján Sándor üzletember, nagyvállalkozó, Budapest díszpolgárának emlékeke előtt.

M3-as metró: speciális akadálymentesítés öt állomáson ferdepályás lifttel

Egyhangúlag fogadta el a közgyűlés az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítéséről szóló javaslatot. A Tarlós István főpolgármester, valamint helyettesei, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs által jegyzett előterjesztés alapján az esélyegyenlőség megteremtése, a mozgásukban korlátozottak helyzetének további javítása érdekében öt állomás – Arany János utca, Ferenciek tere, Kálvin tér, Corvin-negyed és Klinikák – speciális akadálymentesítéséről, úgynevezett ferdepályás liftek építéséről döntöttek.

A Klinikák állomásnál a peronszint és a felszín között épülne úgynevezett ferdepályás felvonó, ez a becslések szerint nettó 640 millióba kerülhet. A Corvin-negyednél a peronszint és az aluljárószint között ferdepályás felvonó, az aluljáró és a felszín között hagyományos felvonó épülne nettó 929 millió forintból. A Kálvin térnél a peronszint és az aluljárószint között épülne ferdepályás felvonó nettó 671 millió forintos becsült összegből, a Ferenciek terénél pedig nettó 656 millió forintból. Ennél a két állomásnál az aluljáró és a felszín között már van lift. Az Arany János utcai állomás esetében a peronszint és a felszín között ferdepályás felvonót építenének. Ennek becsült költsége nettó 653 millió forint. A Dózsa György úti állomásnál a peronszint és a felszín között lifteket építenének, amelyek - lehetőség szerint - az aluljárószinten is megállnának. Ennek becsült költsége nettó 804 millió forint. 

A ferdepályás liftek alkalmazhatóságát a BKV Zrt. a tervezők bevonásával egyedileg vizsgálja az öt mélyállomás esetében. Ezeket jellemzően más európai városokhoz hasonlóan a meglévő lépcsők, mozgólépcsők mellett alakíthatják ki.

A Nyugati pályaudvari állomás esetében szintén hagyományos függőleges aknás liftet terveztek korábban, de költségtakarékossági szempontok miatt itt is vizsgálják a ferdepályás felvonó alkalmazását.

A Dózsa György úti állomás akadálymentesítésére a metróvonal északi szakaszának felújítása után, a forgalomba helyezést követően kerül sor. Az Ecseri úti és a Pöttyös utcai állomásoknál ideiglenesen korlátlift épül, a közgyűlés a végleges megoldás megvalósítására 2023. december 31-i határidővel vállalt kötelezettséget.

Az M3-as metró állomásainak speciális akadálymentesítésének tervezésére és kivitelezésére a Főváros 5,6 milliárd forintot biztosít a BKV részére 2018 és 2023 között.

Szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása

Szeptemberben kezdődhetnek a Lánchíd felújítási munkálatai, amelyek várhatóan 2021 június végére fejeződnek majd be – erről a közgyűlés 20 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 8 tartózkodó szavazattal döntött.

A Lánchíd felújítása tartalmazza a közúti pályalemez és a járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, valamint a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét. Továbbá a gyalogoskorlátok műemléki felújítását, a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését, a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.

A hídtest felújítása mellett szükséges elvégezni a pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését is. Ez csak a Lánchíd forgalmának teljes kizárása mellett lehetséges, ezért célszerű összehangolni a híd felújításával.

A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint. Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ez - második ütemként - csak a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.