Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Több mint nyolcvan napirendi pontot tárgyalt meg 2018. május 30-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek a Széna tér és a Vörösmarty tér felújításáról. Újbudán és Zuglóban a kerületek kérésére újabb fizetőparkolási övezeteket alakítanak ki. Budapest együttműködési megállapodást kötött Sanghajjal és Taskenttel.

Egyperces néma felállással adóztak a képviselők az ülés elején a nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas Szervátiusz Tibor szobrászművész, Budapest díszpolgárának emléke előtt.

A Széna tér rekonstrukciója 2020 végén fejeződhet be

Várhatóan 2019 júniusában kezdődhet el a fővárosi Széna tér felújítása, amely a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be – a Fővárosi Közgyűlés 26 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadta el a tér felújításának tervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges dokumentumokat. Az elfogadott megvalósítási megállapodás szerint a tér terveztetése – a többi között az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, az építési engedély megszerzése, valamint a közműkiváltások tervezési engedélyeztetési feladatainak az elvégzése – 2019 júniusának végén fejeződhet be. A kivitelezés ezt követően kezdődhet meg, és a tervek szerint 2020 végéig tart.

Mint az elfogadott célokmányban olvasható, a Széll Kálmán tér szomszédságában lévő Széna tér jelenlegi állapotában rendkívül elhanyagolt terület. A Csalogány és a Hattyú utca két részre osztja a teret. Az Ostrom és a Hattyú utca közötti terület parkolóként, illetve taximegállóhelyként funkcionál, míg a Varsányi Irén utca mentén a Városfal étteremig terjedő területeit a jelenleg itt üzemelő helyközi buszvégállomás funkciója határozza meg. A buszmegállók és buszvárók jelentős területet vesznek el a térből, a buszváró építmény tér felé fordított hátfala pedig rendkívül lehangoló képet mutat. A téren semmilyen utcabútor nem található, a terület jelenleg kizárólag közlekedési funkciókat szolgál.

A cél az, hogy az autóbusz-végállomás megszüntetésével és a terület átalakításával, felújításával a Széna teret igazi használható, minél nagyobb zöldfelületet magába foglaló köztérré alakítsák. Ennek érdekében az előzetes elképzelések szerint megszűnne az Ostrom és a Hattyú utca közötti parkoló is, valamint rendeznék a Csalogány és a Hattyú utca kapcsolódó szakaszait is.

A felújítás következtében a csökkenne a zaj és a levegő szennyezettsége, továbbá a lehetséges közterületi fejlesztéssel a környezet minősége, építészeti értéke és használhatósága is jelentősen javulna. A felújítás összköltsége mintegy 2,5 milliárd forint.

Új fizetőparkolási övezetek Újbudán és Zuglóban

Új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban.  Az V. kerület nagy részén óránként 525 forintra emelkedik a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkennek a parkolási díjak – az erről szóló rendeletmódosítást 25 igennel, 2 nem szavazat ellenében fogadta el a közgyűlés.

Az újbudai önkormányzat – a kerületi parkolási nehézségek enyhítését célzó – javaslatára várakozási övezetbe vonják az Egry József utcát, a Bocskai út – Karolina út – Villányi út – Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt – azaz a Szerémi út – Galvani utca – Andor utca – Egér út – vasút – Hamzsabégi út által határolt területet –, valamint az Infopark területét, a Warga László út kivételével. A Műegyetem rakparton is várakozási díjfizetést vezetnek be.

Zuglóban a kerületi önkormányzat javaslatára bevezetik a fizetőparkolást a Mexikói út – Kacsóh Pongrác út – Kassai tér – Szikszó park – Lőcsei út – Telepes utca – Fűrész utca – Csömöri út – Lőcsei út – Bosnyák utca – Fűrész utca – Szugló utca – Lőcsei út – Egressy út – Nagy Lajos király útja – Thököly út által határolt területen is.

Szeptemberben kezdődhet a Vörösmarty tér és környékének felújítása

Szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig – döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés, tulajdonosi hozzájárulást adva az V. kerületi önkormányzatnak mint projektgazdának. A komplex felújítás elsődleges célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.