Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fordított világok néven országos kampányt indít a Mazsola Kuckó Alapítvány, amellyel azt szeretné erősíteni a sérült gyerekeket nevelő szülőkben, hogy nem kell elbújni a világ elől, lehet nyitottan, teljes és boldog életet élni ilyen nehéz „csomaggal” is. A fotókiállítással egybekötve – meghívott szakértőkkel, érintettekkel – kerekasztal beszélgetéseken keresik a válaszokat, a megoldási lehetőségeket, az érdeklődők pedig interaktív játékok segítségével próbálhatják ki, milyen sérült gyereket nevelni vagy sérült gyerekekkel együtt élni.
Szolnok Judit egy „sima”, a 16 éves Kittit és két „fordított” gyermeket nevel, a 13 éves Levit és a 11 éves Bálintot. Két fia nagyon ritka, a világon összesen körülbelül 600 embert érintő ATRX szindrómával és autisztikus tünetekkel él. A fiúk nem beszélnek, hangokkal és mozdulatokkal fejezik ki az érzelmeiket és a kívánságaikat. Mindig mozgásban vannak, folyton csinálniuk kell valamit, ezért minden pillanatban figyelni kell rájuk. Saját belső világukból, amelyről nem tudjuk merre van, és ott mi történik, csak időnként bújnak elő egy kicsit.
Juditról és gyermekeiről ezúttal fotósorozat készült, amely nyolc hónap Lettner Kriszta fotóművésszel együtt töltött idő alatt született.
A kampány és a Mazsola Kuckó Alapítvány célja, hogy segítséget, megoldást kínáljon a sorstárs szülőknek és nem mellesleg átadja azt a pozitív szemléletet, amivel Judit éli az életét és neveli a gyerekeket. Nem titkolt szándékuk emellett, hogy támogatókat gyűjtsenek egy speciális, komplex szolgáltatásokat nyújtó létesítmény létrehozására és fenntartására, ahol számos problémára kínálnak valamilyen megoldást. Így például: lehetőség lesz a gyermekek néhány órás, néhány napos felügyeletére, de a “sima” testvérek is kaphatnak segítséget, fejlesztésekkel, tanácsadással, otthoni ellátással is segítenek majd. A kampánnyal egyúttal szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy ezeknek a családoknak mekkora szüksége van segítségre minden egyes nap.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a kiállítás megnyitóján!

Helyszín: Autistic Art Galéria 1114 Budapest Bartók Béla út 76.
Időpont: 2024. április 23. 17:00
A fotókiállítást megnyitja: Gyebnár Csekka színművész
A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
Czeizel Barbara, a kiállítás fővédnöke
Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője
Lettner Kriszta, fotográfus
Szolnok Judit, a Mazsola Kuckó Alapítvány alapító-vezetője
A beszélgetés moderátora:
Barabás Éva műsorvezető

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.