Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akcióhetet, így az új időpont szerint december 5. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni.

Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva.  A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltási akcióhéten eddig a legtöbben már a megerősítő harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltással ismét 80-90%-ra emelhető a védettségi szint. A még oltatlanokat továbbra is kérjük, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb,  súlyos megbetegedést képes okozni.

Mit vigyek magammal az oltásra?

Az oltásra érkezőket  hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is szükséges).

Ne felejtsék otthon a maszkot sem!

Mikor és hol van az Oltási akció?

Az oltási akcióhét 2021. november 22. hétfőn kezdődött, és - a meghosszabítás értelmében – december 5. vasárnapig tart a kórházi oltópontokon, egyes településeken szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban  várják az oltakozni szándékozókat  reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltó kapacitással működnek.

Oltópontok​

Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni

Az Oltási akcióhét során  időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra.

Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasolják is az időpontfoglalást, így el tudják kerülni az esetleg sorban állást.

Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akcióhéten azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével. Az első oltásra érkezőket fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a  REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT.

Regisztrációs lap

Hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz - Kérjük, töltse ki és vigye magával védőoltásra! 

Ötféle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott.

Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

Megerősítő harmadik oltás felvétele

Az Oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni.  Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A harmadik oltáshoz javasolt vakcinát a helyszínen, az oltóorvossal lehet egyeztetni.

12-17 évesek oltás az Oltási Akcióhéten

Az Oltási akcióhéten a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra és mindenképpen szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

5-11 évesek oltása

Az Oltási akcióhét keretében még nem, de heteken belül várhatóan megkezdődhet az 5-11 éves gyermekek oltása is.  Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én jelentette be, hogy engedélyezi ennek a korosztálynak az oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány már megrendelte a gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan december végén érkezik meg. A további tudnivalókat hamarosan ismertetik.

Forrás:koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.