Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy ötven négyzetméteres budapesti lakás a tavalyi átlagárakon 7,5 éves nettó fizetésből jött ki. Varsóban és Bukarestben szintén 7,5 év kellett hozzá, ezzel szemben Prágában és Pozsonyban több mint 8 évre volt szükség. Mivel a budapesti lakásárak már felzárkóztak a régió fővárosaihoz, a jövőben jelentősen mérséklődhet az áremelkedés üteme – áll az ingatlan.com közleményében.

Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban évek óta emelkednek a fizetések, miközben a lakásárak is egyre magasabbak, de azért vannak eltérések - az ingatlan.com elemzése szerint. Az ingatlanhirdetési portál 2018-as hivatalos lakásár-adatok és kereseti statisztikák alapján azt vizsgálta, hány évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért a régiós fővárosokban, azaz Budapesten, Bukarestben, Prágában, Pozsonyban és Varsóban.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai alapján valamennyi régiós országban jelentős volt a lakásdrágulás. Magyarországon a múlt év harmadik negyedében 31 százalékkal, Csehországban 32 százalékkal, Szlovákiában 21 százalékkal, Romániában 19 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak, mint 2015-ben.

Valamennyi régiós fővárosra igaz, hogy az adott országban ott a legjelentősebb a lakáspiaci kereslet, ennek megfelelően az árak is magasabbak az országos átlagoknál. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a régiós fővárosok lakáspiacát a budapestihez hasonló trendek jellemezték az elmúlt években. A válság után nem csupán a lakásárak drágultak jelentősen, de a bérszínvonal is kiugróan emelkedett valamennyi környező országban.

Az ingatlan.com elemzését ismertetve a szakember közölte: az átlagos négyzetméterárak Budapesten a múlt év harmadik negyedévére elérték a 540 ezer forintot, egy 50 négyzetméteres lakáshoz az átlagos nettó átlagfizetések alapján 7,5 évet kell dolgozni. Budapesthez hasonlóan Varsóban és Bukarestben is 7,5 évre jutó nettó bér kell egy 50 négyzetméteres ingatlanhoz. Prága és Pozsony kilóg a sorból, mivel mindkét városban több mint 8 évet kell dolgozni egy ekkora lakásért.

Balogh László azt is elmondta, hogy bár a lakáspiaci kereslet továbbra is erős a magyar fővárosban, az ingatlanárak növekedése érezhetően lassulhat a jövőben, mert a budapesti jövedelemarányos lakásárszínvonal már beérte a régiós fővárosokét. - A jelenleginél lényegesen magasabb árszint hosszútávon csak akkor lenne elképzelhető, ha a budapesti jövedelmek is ugrásszerűen továbbnövekednének - fogalmazott a szakember.

Forrás: ujbuda.hu

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.