Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Pannónia Entertainment gondozásában február 23-tól korlátozott ideig ismét megtekinthető lesz nagyvásznon a kultikus magyar alkotás. 

 

Az 1982-es, Cserhalmi György főszereplésével készült Dögkeselyű egy adaptáció, mely Munkácsi Miklós Kihívás című regényén alapszik. András Ferenc a rendezés mellett a forgatókönyvért is felelt és egy noiros beütésű akció-krimi sült ki a munkálatok végére, de alaptörténete a bosszúfilmek klasszikus sablonjait is magában hordozza.

 

Simon József (Cserhalmi György) taxisofőr adósságát próbálja összefuvarozni, amikor meglopják az ezt lefedő tízezer forinttal, amit nem tud annyiban hagyni. A tolvajok után kutakodva próbálja visszaszerezni a pénzt, ám hamar belátja, hogy ezt a törvények határain belül nem olyan egyszerű kivitelezni, így egyre jobban elkezdi áthágni azokat. Ezek alatt szép lassan ő is szakavatatott alvilági alakká formálja magát, elsajátítva azokat a módszereket és taktikákat, amiknek már komoly áruk is lehet hosszabb távon az életében.

 

A film a maga idején teljesen letaglózta a kritikusokat és a közönséget egyaránt, hisz a szocializmusban készült többi magyar akció-krimihez képest jelentősen maradandóbb és minőségibb jeleneteknek lehetett szemtanúja a nagyérdemű. Ha pedig így négy évtized után visszagondolunk, akkor bizonyos aspektusokban valóban egyedüliként maradt fent. Példának okáért vegyük az autósüldözéseket, ami nemhogy akkoriban ritkaság volt ilyen színvonalon hazai produkcióban (nem feledve a Pogány Madonna ikonikus balatoni fogócskáját), de még manapság se túl jellemző, hisz a Jupiter holdján, vagy a Viszkisen kívül nem igazán tudnánk mondani más példát.

 

A Ladákon és a régi metrókon kívül már csak azért is érdekes korlenyomat a film, mert a rendszerben nem készülhetettek hasonlóan hitelesnek tűnő krimik, hisz hivatalosan „a szocializmusban nincs bűnözés”, maximum külföldről érkező kapitalisták lehetnek az elkövetők. A magánnyomozó szerepe se volt bevett, szintén a politikai hatás miatt, lévén az ügyek „csakis az államra” tartoznak. A siker titka volt továbbá az amerikai stílusú operatőri munka (itthon a steadicam debütálása) és vágás, valamint a dialógusok feszessége. Az összkép sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1983-as Berlinálén Arany Medvére jelölték a mozit, s noha azt nem nyerte meg, a közönségdíjat igen. Szocialista akciófilmként a nyugaton, miközben a környező szoci országokban volt, ahol csupán vágottan mutathatták be.

 

A filmben számos híres színészünk felbukkan, köztük sokan olyanok, akiknek aztán temérdek remek szinkront is köszönhettünk és érdekesség, hogy szinkron itt is akad: Újlaki Dénest Balázs Péter orgánumával halljuk. De feltűnik még a Szomszédok előtti Ábel Anita, vagy épp Görbe Nóra, akinek jelenléte a fent említett akciózás miatt némileg ironikus, hisz a Linda is az évtized terméke.

 

A több szempontból is filmtörténeti alkotást a Pannónia Entertainment felújítva mutatja be újra, a kiválasztott mozikban országszerte, korlátozottan február 23-ától.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.