A ragadós száj- és körömfájás, valamint a madárinfluenza hazai megjelenése az elmúlt hónapokban ismét megmutatta, hogy mekkora a járványkockázat az állattartó telepeken. A levegőben terjedő kórokozók elleni védekezés részeként most először vetődött fel komolyabban a légtisztítás szerepe, amiben élen jár egy szegedi cég innovációja. Egy új magyar fejlesztésű készülék laboratóriumi vizsgálatok szerint jelentősen csökkenti a levegőben jelenlévő mikroorganizmusok számát UV-C fény alkalmazásával, szűrők és vegyszerek nélkül.
Az elmúlt hónapokban újra diagnosztizálták Magyarországon a ragadós száj- és körömfájást (RSZKF), valamint több megyében is megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. Mindkét betegség rendkívül fertőző, és nemcsak közvetlen érintkezéssel, hanem levegő útján is terjedhet.
Az állategészségügyi hatóságok gyors és szigorú intézkedéseket vezettek be a járványok terjedésének megfékezésére (például mozgási tilalom, trágya kivitelének tilalma, a telepi be- és kijáratok kötelező fertőtlenítése stb.). A mezőgazdaságban ugyanakkor a levegő minősége eddig kevés figyelmet kapott a védekezési stratégiákban. A hangsúly hagyományosan a felületek tisztításán, a fertőtlenítésen, a mozgás korlátozásán és az oltásokon volt – ezek továbbra is kulcsfontosságúak, de önmagukban nem nyújtanak teljes védelmet a levegő útján terjedő kórokozókkal szemben. A nemzetközi gyakorlat már jó ideje számol a levegőtisztítás jelentőségével: egyre több országban építenek be korszerű légtechnikai megoldásokat a biológiai biztonsági protokollokba, különösen a sertés- és baromfitelepeken. Ez a szemlélet most kezd megjelenni a magyar gyakorlatban is.
“Egy állattartó telep tulajdonosa keresett meg bennünket azzal, hogy tudnánk-e ajánlani számukra légtisztító berendezést” - kezdte Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője. „Mi alapvetően olyan zárt terek levegőjének fertőtlenítésére fejlesztettük ki a rendszerünket, mint a buszok, trolik vagy irodák. A berendezés fotokatalitikus elven működik, amely során UV-C fény segítségével oxidálja és semmisíti meg a levegőben található kórokozókat. A technológia nem igényel cserélhető szűrőket, nem használ vegyszereket, és nem bocsát ki ózont sem, így folyamatos üzemben is biztonságosan használható akár emberek és állatok jelenlétében is."
A készülék a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének laboratóriumi vizsgálatai szerint három órás működés után 70-100%-kal csökkentette a mintatér levegőjében található mikroorganizmusok csíraszámát.
Az új magyar fejlesztésű készülék egyik fontos újítása, hogy nem kelt erőteljes légmozgást, hanem a helyiség természetes légáramlását használja, így nem kavarja fel a levegőben lebegő potenciális kórokozókat - ez különösen fontos az érzékeny környezetekben.
Bár a légtisztítás fontossága most az állattartás kapcsán került előtérbe, a technológia azonban szélesebb körben is hasznosítható: irodákban, vállalati közösségi terekben, orvosi rendelőkben, várókban és kórtermekben éppúgy, mint nagyobb ipari vagy sportlétesítményekben.
Felértékelődik a légtisztítás szerepe a járványmegelőzésben
Visszavonva- Részletek
A Budapest rovat további hírei
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A címlapról
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




