Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Születésének 90. évfordulóján felavatták Kocsis Sándor, az Aranycsapat, a Ferencváros, a Budapesti Honvéd, majd az FC Barcelona labdarúgójának, az 1954-es világbajnokság gólkirályának szobrát a Groupama Aréna főbejáratánál.

A szombat délelőtti ünnepségen elsőként Tarlós István főpolgármester idézte fel a kitűnő csatár pályafutását. Emlékeztetett rá, hogy Kocsis 17 évesen, 1946-ban mutatkozott be a Ferencvárosban, majd 20 évesen tagja lett a zöld-fehérek bajnokcsapatának. "Technikás megoldásait, fejelési bravúrjait, akrobatikus futballját, kivételes csapatjátékát látva már néhány meccs után a legnagyobbak között emlegették" - fogalmazott Tarlós, majd azzal folytatta, hogy a kiváló jobbösszekötő 68-szor húzta magára a címeres mezt, és ezalatt 75 gólt szerzett, így a gólátlaga is a legjobbak közé emelte.

A főpolgármester kedvenc játékosáról elmondta még, hogy Kocsis tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert magyar válogatottnak, játszott az évszázad mérkőzésén Londonban, az 1954-es világbajnokságon pedig szinte egyedül verte meg Brazíliát, valamint Uruguayt, illetve ő lett a torna gólkirálya. "Játékintelligenciája, tökéletes technikai tudása egyedülálló volt, úgy bánt a labdával, mintha az a teste része lenne, ugyanakkor végtelenül sportszerű játékos volt" - sorolta erényeit a főpolgármester, aki kitért arra is, hogy a Spanyolországban Aranyfejnek hívott Kocsis az FC Barcelona kulcsjátékosaként két bajnoki címet nyert, kétszer lett Spanyol Kupa-győztes, az 1960/61-es idényben pedig a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjébe jutott.  "A futballtörténet egyik legnagyobb játékos volt, elkápráztatta a világot, az emberek miatta tódultak a stadionokba" - állapította meg Tarlós.

Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke többek között arról beszélt, hogy Kocsis annak idején nem önszántából távozott az FTC-ből, hanem a hatalom irányította őt a Honvédhoz. Pályafutásából azt emelte ki, hogy az 1954-es világbajnokságon 11 góllal lett gólkirály, amely minden idők második legjobb teljesítménye.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint Kocsis páratlan magasságokban járt, és eredménysora irigylésre méltó. Az államtitkár - Tarlós Istvánhoz hasonlóan - felidézte, hogy a csatár a Barcelona labdarúgójaként a BEK-negyeddöntőben úgy rúgott négy gólt a Wolverhamptonnak, hogy a szünet előtt ütközött az ellenfél kapusával és a vállát törte, de mégis folytatta a játékot, a harmadik és negyedik találatát pedig már sérülten szerezte.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete a labdarúgás megkoronázott királyának nevezte Kocsist, akit fejjátékban a világ egyik legjobbjának tartanak, és egy nemzedék rajongott érte. Emlékeztetett arra, hogy "Kocka" a Barcelonával 1961-ben ugyanabban a berni stadionban veszítette el a BEK-döntőt, ahol korábban a magyar válogatottal a vb-finálét bukta el. Végül arról beszélt, hogy Kocsis most hazatért és méltó helyen, Albert Flórián szobra mellett kapott helyet a Groupama Aréna előtt.

A Lelkes Márk által készített szobrot Tarlós István, Szabó Tünde, Berzi Sándor és Kubatov Gábor, valamint Kocsis Sándor két gyermeke, ifjabb Sándor és Alícia együtt leplezték le.

Ezután az FC Barcelona képviseletében Pau Vilanova, a katalán klub igazgatóságának tagja lépett a mikrofonhoz és mondott köszönetet a méltó megemlékezésért, majd reményét fejezte ki, hogy a Kocsis 90 Emlékév során kialakult magyar-katalán összefogás még sokáig fennmarad majd.

Ifjabb Kocsis Sándor meghatódottan mondta el: nem számított rá, hogy a szobor ilyen valósághűen ábrázolja majd az édesapját."Gratulálok a művésznek, sikerült megragadnia, milyen is volt ő, mindenkinek köszönöm" - fogalmazott ifj. Kocsis Sándor, aki szerint a szobor felállításával édesapja nagy álma vált valóra, hogy visszatért oda, ahová tartozónak mindig is érezte magát.

MTI

Tarlós István főpolgármester teljes beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Megjelentek!


Ahogy az ókori görög városállamok polgárai valóságos héroszként tekintettek diadalmas atlétáikra, úgy mi magyarok legendás focistáinkat tiszteljük hősökként. Még ma is büszkeséggel tölti el honfitársaink szívét, hogy nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék valamelyik legendás labdarúgónk nevét.Kocsis Sándor pontosan 90

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.