Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem véletlen, hogy 2019-ben Eger kapta a legtöbb szavazatot az Év Turisztikai Települése kategóriában a legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal versenyén, az ágazat jól teljesít, Eger továbbra is meghatározó szerepet tölt be Magyarország turizmusában. Óriási eredmény, hogy Eger folyamatosan növekvő, eleve magas látogatottsága az elmúlt öt év során, minden esztendőben tovább emelkedett, 2013-hoz képest 71%-os a vendégéjszakák növekedése, 2019-ben ez a mutató megközelítette a 700 ezres álomhatárt.

Ahhoz, hogy az újabb és újabb rekord eredmény évről évre tovább javuljon, sok-sok nívós, vonzó kulturális, történelmi, zenei és családi programra is szükség volt, mára büszkén mondhatjuk, hogy városunk ezüstérmes a hazai fesztiválturizmus iránti érdeklődés rangsorában.

Eger látnivalói közül kétségtelenül a leglátogatottabb a Dobó István Vármúzeum, amely kategóriájában a vidéki látogatottsági toplistát országosan is vezeti, de egyre népszerűbb az Érseki Palota Látogatóközpont, nagy kedvencnek számít a Kopcsik Marcipánia, a Beatles Múzeum körül pedig nagyszámú rajongó tábor alakult ki.

Eger kínálata ugyan messze túlmutat egy klasszikus fürdővárosén, mindemellett Magyarország egyik legszebb, legismertebb parkfürdője az 1932-től működő Egri Termálfürdő, és igazi kuriózumként a Török Fürdő is rendkívül népszerű a turisták körében. Eger pincesorai, különösen a Szépasszony-völgy mindig is különös vonzerőként jelentek meg, neves és nagyszerű eredményeket felvonultató borászainknak, valamint a megújuló, megszépülő környezetnek hála, talán soha sem volt még olyan népszerű a város borturisztikai kínálata, mint az elmúlt évben.

Erős városunkban a konferenciaturizmus szerepe: számos, nagy jelentőségű rendezvénynek biztosítunk helyszín, de emellett nagyon fontosak a nagyszabású, turisztikai jelentőségű sportrendezvények, mint az uszonyos úszó világkupa, a víz alatti hoki világbajnokság, az Eger Rallye, a squash és teniszversenyek. Eger iránt a turistákon túl folyamatos a külföldi, diplomáciai érdeklődés is.

Az elmúlt évek szép tendenciái visszaigazolják a belváros megújításának céljait, eredményeit, valamint megmutatják a várban elvégzett turisztikai beruházások és más, egri vonzerők, az Érseki palota, vagy éppen a Szépasszonyvölgyi fejlesztések értékét is.

 

A számok nyelvén, röviden:

Egerben 2013 és 2019 között minden évben 35-45 ezer között emelkedett a vendégéjszakák száma! Az öt évvel ezelőtti adathoz képest 71%-os a bővülés.

A szálláshelyek közül a szállodák szerepe a legmeghatározóbb, de jól látható, hogy igen erős az egyéb (magán) szálláshelyek aránya és számuk is erőteljesen megnőtt az elmúlt esztendők során: ma már több mint 600 nyilvántartott szálláshely van Egerben.

 

További, beszédes adatok:

A vendégforgalmon belül a külföldiek aránya fokozatosan növekszik: 2019-ben 30% körül volt, s ez tudatos, főként lengyelországi irányú marketing tevékenység következménye. A lengyel vendégek aránya 35%-os a külföldiek között, ugyanakkor szép növekedést sikerült elérni a cseh relációban, valamint erősen dolgozunk a felvidéki, erdélyi és németországi kapcsolatokon is.

Emellett Eger jelentős nemzetközi portálokon is jelen van, így Európából és a nagyvilágból sokak felfedezhetik a várost. Utóbbiaknak is köszönhető, hogy az Ázsiából, Észak-Amerikából érkező vendégek körében több, mint 25%-os növekedés tapasztalható.

A 2020-as aktivitások közül mindenképp a legjelentősebb, hogy február 27. és március 1. között Eger és térsége lesz az Utazás Kiállítás díszvendége, ahol előreláthatóan közvetlenül 35 ezer látogató, közvetve pedig milliók figyelmét irányíthatjuk magunkra.

Egernek is számolnia kell továbbá azzal a fénysebességgel haladó technológiai fejlődéssel, amely a turizmus piacát jellemzi és röviden úgy foglalják össze, hogy az elkövetkezendő tíz évben olyan mértékű változás várható ezen a területen, mint a megelőző száz évben összesen.  A turizmus marketingben egyértelműen az online megoldásokra helyezzük a hangsúlyt, ezeken keresztül korábban álmodni sem mert eredményeket tudhat magáénak a város, idei célunk is, hogy a legújabb trendeknek megfelelő alkalmazásokat használva a legoptimálisabb célközönséghez juttassuk el Eger turisztikai kínálatát.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.