Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkészítették az első magyar hangyanév-katalógust az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának (ELKH ÖK) kutatói, ezzel immár a 126 magyarországi hangyafaj mindegyikének lett magyar elnevezése.

    A hangyafélék családja talán a legismertebb, a legtömegesebb és az egyik legnagyobb ökológiai jelentőségű rovarcsoport, ennek ellenére a legtöbb magyarországi fajnak eddig nem volt egyedi és következetes megjelölése a magyar nyelvben. Az ELKH ÖK munkatársai most orvosolták ezt a hiányosságot: a korábban magyarul el nem nevezett fajoknak nevet adtak, továbbá felülvizsgálták és a http://www.mbt-biologia.hu/gen/pro/mod/let/let_fajl_megnyitas.php?i_faj_azo=2121 linken szabadon elérhető katalógus formájában összegezték az összes hazai hangyafaj köznyelvi nevét - közölte az MTI-vel pénteken az ELKH.
    "Aminek nincs neve, az nem is létezik, vagyis nem tudunk róla beszélni. Ez volt a fő indoka a magyar hangyanév-katalógus megalkotásának" - idézi a közlemény Csősz Sándort, az ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetének kutatóját.
    Mindeddig ugyanis csak a hazai hangyafajok kis részének volt magyar megnevezése, és ezek között is zavar uralkodott. Rendet kellett tehát tenni a hangyafajok elnevezései között, hogy végre magyar nyelven is ökológiai jelentőségéhez méltó szakszerűséggel lehessen értekezni a rovarok e népes családjáról - hangsúlyozzák a kutatók.
     Csősz Sándor már A földi idegenek címmel két éve megjelent, a hangyák világát bemutató könyve írásakor is tapasztalta annak a szükségességét, hogy minden hazai hangyafajnak legyen egyedi, köznyelvi magyar megnevezése. Ezt az igényt hivatott kielégíteni a nemrég elkészült magyar hangyanév-katalógus.
    A közlemény szerint a magyar nevek kiválasztásakor fontos szempont volt az egyszerűség, ugyanakkor a tudományos névadás szabályait is figyelembe vették. Az élőlénynek tudományos (latin) megnevezése rendesen két tagból áll: az első tag a faj feletti rendszertani kategóriát, tehát növényeknél a nemzetséget, állatok esetében a nemet azonosítja, míg a második tag nevezi meg a fajt.
    Ugyanez jellemző az újonnan megalkotott magyar hangyanevekre is, csakhogy a magyar nyelv sajátosságai miatt fordítva: a bütyköshangyák nemén belül például megszületett a közönséges, illetve a hegyi bütyköshangya név is.
    Csősz Sándor hangsúlyozta, hogy tudományos igénnyel alkották meg a magyar hangyanevezéktant, miközben az elsődleges célkitűzésük a használhatóság és az érthetőség volt, ezért még a szavak hangtani jellemzőit is figyelembe vették, hogy a nevek könnyen kimondhatók legyenek.
    A katalógus mind a 126 magyarországi hangyafaj nevét tartalmazza, emellett szerepel benne 238 gyakran említett, de külföldön honos faj új magyar elnevezése is. A kutatók a legkülönfélébb szövegekben igyekeztek felkutatni a hangyafajok valamennyi, magyar nyelven hozzáférhető említését, ha pedig olyan fajt regisztráltak, amelyiknek még nem volt általánosan elfogadott magyar neve, akkor adtak neki.
    A közlemény szerint hangyanév-katalógus jelentőségét a hangyák ökológiai fontossága adja: a 126 hangyafaj teszi ki a magyar rovarbiomassza harmadát, miközben a többi 27 ezer rovarfaj osztozik a maradék kétharmadon. A hangyák minden szárazföldi ökoszisztémában a legtömegesebb rovarcsoportot alkotják, még a trópusi esőerdőben is, ahol a hozzájuk hasonlóan nagy kolóniákban élő termeszek is igen nagy súllyal vannak jelen. Az újonnan elkészült, tudományos igényű regiszter segítségével pedig immár a magyar nyelven belül is elnyerhetik az őket ökológiai súlyuk szerint megillető helyet - mutatott rá az ELKH közleménye.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.