Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkészült és péntektől látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye, és jól halad a Pannon Park biodómjának építése is - mondta Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A helyszínen tartott bejáráson részt vett Tarlós István főpolgármester, Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is.

"Ilyen hatalmas tengeri medencével, ami a Pannon Park kiszolgálásához szükséges, eddig az állatkert nem rendelkezett, sőt, ez Magyarországon a második legnagyobb állattartásra alkalmas medence" - emelte ki a főigazgató. Persányi Miklós azt is elmondta, hogy a cápasuliban a fiatal cápák az egymással és más halakkal való együttélést tanulják meg, hogy később, a Pannon Park több mint 2 millió literes tengeri akváriumának medencéjében megfelelő módon tudjanak majd létezni. Emellett az állatok itt növekednek, fejlődnek is. Fajonként ugyan eltérő méretűek, de átlagosan a kétméteres hosszt elérő állatok kerülnek majd át a Pannon Park óriásmedencéjébe.

A Fővárosi Állatkert több mint 100 évvel ezelőtt is tartott már cápát, azonban akkor még csak az Adriában honos, kispettyes macskacápának tudtak megfelelő körülményeket biztosítani. Az új cápasuliban már most többféle cápa látható: feketeúszójú szirtcápa, rozsdás, homokszínű és rövidfarkú dajkacápa és zebracápa is, de a benépesítés folyamatosan zajlik. Az akváriumban a cápák mellett többféle rája is megtekinthető, a gitárhalak, denevérhalak és aranymakrélák mellett. A látogatóközpontban a közönség továbbá annak is szemtanúja lehet, hogyan foglalkoznak a halakkal a gondozók, például hogyan tanítják meg őket arra, hogy együttműködjenek a szakemberekkel az orvosi vizsgálatok vagy kezelések során.

A cápasuliban összesen három tengervizes medencét alakítottak ki, a két kisebb medence 30 ezer és 90 ezer, a legnagyobb 660 ezer literes. A bemutatóhely az állatkert Holnemvolt Parkjában található, állattartási szempontból azonban a Pannon Park tengeri akváriumához kapcsolódik majd.

A helyszíni bejárás során Persányi Miklós az építés alatt álló Pannon Parkot, valamint annak központi építményét, a biodómot is bemutatta. A nagyszabású, 44 milliárd forintból megvalósuló komplexum terveit nemrégiben a The International Property Awards szakmai zsűrije Európa legjobb szabadidős létesítményének választotta - emelte ki a főigazgató.

Már szinte teljesen elkészült az az acél tetőszerkezet, amely a biodóm fedett parkja fölé boruló fényáteresztő membránt fogja tartani. A szerkezet négy kupolájából három már áll és a negyedik szerelése is a végéhez közeledik. Közben az egyik kupolában már elkezdték a fényáteresztő héjazatot is felszerelni, amely egy speciális fóliából készül: a szerkezet mind a 964 mezőjéhez egy-egy háromrétegű, nyomás alatt tartott fóliapárna tartozik majd.

A Pannon Parkot a tervek szerint 2021-ben veheti birtokba a közönség.

MTI

    ​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.