Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elindult a megújult Mol Bubi budapesti közbringarendszer csütörtök délután.

    Karácsony Gergely főpolgármester az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hét éve indult a Mol Bubi, így már itt volt az ideje, hogy megfiatalítsák, okosabbá, "menőbbé" tegyék a rendszert.
    Hangsúlyozta, minden városvezetőnek az a dolga, hogy alternatívákat nyújtson a közlekedésben, s ebben nagy szerep jut az úgynevezett megosztott közlekedési eszközöknek, amelyeket minden városlakó használhat.
    Az új kerékpárokról elmondta, könnyebbek, mint a régiek, és már fújt, defektmentes gumikkal szerelték fel őket, így komfortosabbak és könnyebb hajtani is a járműveket. Ugyanakkor könnyítettek a kölcsönzési procedúrán is - tette hozzá.
    A főpolgármester jelezte azt is, azon dolgoznak, hogy az új Mol Bubi része legyen a fővárosi közösségi közlekedésnek, sokkal többen használják, ezért megtartanák a koronavírus-járvány idején bevezetett olcsóbb díjazást.
    Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, cége innovatív megoldásokkal próbál hozzájárulni ahhoz, hogy a főváros mindenki számára élhetőbb legyen.
    Az elmúlt hét év alatt - a vezérigazgató szerint - rengeteg visszajelzést kaptak arról, hogy mivel lehetne a rendszert javítani. Ezek között megemlítette, hogy az új biciklik gyorsabbak, valamint kosárral és csengővel is fel vannak szerelve.
    Az új Mol Bubi applikáción keresztül ráadásul minden elintézhető, így nincs szükség többé személyes ügyintézésre - tette hozzá.
    Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, érezhető lesz a különbség az új és a régi rendszer között, hiszen jelentősen megújult a Mol Bubi.
    Reményét fejezte ki, hogy nemcsak a városlakók, de a turisták is örömmel fogadják majd a közbringarendszert.  
    Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, az új kerékpár súlya 21,4 kilogramm, így 3,1 kilogrammal könnyebb a régi biciklinél. A rendszerben 1200 kerékpár lesz, de ezt a mennyiséget csak fokozatosan érik el, jelenleg mintegy 800 érhető el a város 158 pontján.
    Hozzátette, a teljes mennyiséghez egy 400 darabos extra keretet is biztosítanak, így a rendszer bővíthető.
    A BKK terve az, hogy virtuális dokkolókkal bővítik a hálózatot, aminek az a lényege, hogy nincs szükség fizikai állomásokra, hanem GPS-lokáció alapján meghatározott helyszínekről lehet felvenni és letenni a kerékpárokat.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.