Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A dokumentum szerint a fővárosban több mint 13 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma 2016-ban.

A fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2016-ban 13,4 százalékkal csökkent – 72 709-ről 62 934-re – az előző évhez képest – áll a beszámolóban, amelyet 28 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadott el a testület.
Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány kiemelte, hogy a rendőrség reagálási ideje folyamatosan csökken, 2015-ben még átlagosan majdnem 19 perc volt, tavaly pedig már csak 14 perc. Ez nagyban kihat a nyomozati cselekmények eredményességére is – mutatott rá.

Kitért arra, hogy a “látható rendőrség” megteremtése érdekében – a korábbi évekhez hasonlóan – a közterületi rendőri jelenlét biztosítása során előterébe helyezték a gyalogos járőrszolgálatot.

A fokozott rendőri jelenlélt megtette hatását

Bucsek Gábor azt mondta, a 2015-ös és a 2016-os mutatók alapján egyértelműen látszik, hogy csökkent a “lakosság kriminális érzékenységét leginkább befolyásoló” bűncselekmények, így különösen a lopások, az autófeltörések és a lakásbetörések száma. Ennek alakulásában a hatékonyabb rendőri fellépés és a fokozott közterületi jelenlét hatalmas szerepet játszott – tette hozzá.

Tarlós István főpolgármester a beszámoló elfogadása előtt köszönetet mondott a fővárosi rendőrség munkájáért.
Kocsis Máté (Fidesz) VIII. kerületi polgármester, önkormányzati és rendészeti tanácsnok fontosnak nevezte a nyomozáseredményességi mutató javulását. Évről évre nő az esélye annak, hogy a rendőrség kézre keríti az elkövetőt – mondta. A

Teréz körúti robbantással kapcsolatban arról beszélt, mára világossá vált, hogy a közterület-figyelő kameráknak mekkora jelentőségük van.

 

Bucsek Gábor kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a térfigyelő kamerás büntetések ügyében megkereste a BRFK-t a főpolgármester, és dolgoznak egy szakmai iránymutatás összeállításán.
Az emberölések számának növekedésével kapcsolatban megjegyezte, hogy jellemző az elmúlt időszakokra, így 2016-ra is a háztartáson belüli bántalmazásból eredő halálos sérülések bekövetkezése. Erre vonatkozóan “komoly” bűnmegelőzési koncepciót dolgoztak ki – mondta.

Oberursel, 2015. április 30.Rendőrök egy lakás előtt nyomoznak Frankfurt északi elővárosában, Oberurselben 2015. április 30-án. A német rendőrség egyik különleges egysége terroristagyanús személyek lakásán hajtott végre rajtaütést, egy férfit és egy nőt őrizetbe vettek. A hatóságok szerint az akcióval terrortámadást hiúsítottak meg. (MTI/EPA/Boris Roessler)

A dokumentum szerint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma 6 százalékkal csökkent: 2015-ben 16 978, tavaly 15 959 ilyen bűncselekményt regisztráltak a fővárosban. A közterületen elkövetett – kiemelten kezelt – bűncselekmények számában 12,9 százalékos volt a csökkenés: 2015-ben 13 050, míg 2016-ban 11 369 ilyen eset történt.

A 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma 13,5 százalékkal esett vissza 2016-ban 2015-höz képest – írták.
A beszámoló szerint az emberölések száma a 2015-ben regisztrált 33-ról 2016-ban 44-re nőtt Budapesten. Ezen belül szándékos befejezett emberölés 2015-ben 19 esetben, 2016-ban 21 esetben történt. Emberölési kísérletet 2015-ben 10 esetben, 2016-ban 18 esetben regisztráltak – olvasható a dokumentumban.

 

 


 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.