Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Riz Leventét a Pestlőrinci temetőben helyezték végső nyugalomra. A búcsúztatón beszédet mondott Tarlós István főpolgármester is.

 

Tarlós István beszéde az alábbiakban olvasható:

Az emberi élet akkor a legsebezhetőbb, amikor a világba lép, és amikor elhagyni készül azt. Ez a sérülékeny emberi élet, mely még legerősebb állapotában is törékeny marad, kivételes és drága ajándék, aminek elvesztése feldolgozhatatlan fájdalom az itt maradtaknak. Nem lehet nem tudomásul venni, de az elfogadás már más kérdés.
Riz Levente váratlan betegsége és fiatalon bekövetkezett halála gigászi veszteség családjának, fájdalmas, és bajosan pótolható kerületének és egész Budapestnek.

 

A gondviselés úgy akarta, hogy ebben a gyorsan változó, az emberi érzésekre sokszor közömbös, kihívásokkal teli évszázadban éljen. Tudása, ereje, meggyőződése, hite a sokszor nehéz körülmények között is alkalmassá tette arra, hogy sajnálatosan rövid életében is fontos és jövőt építő sikereket érjen el.

 

2006-ban Rákosmente polgármesterévé választották, ugyanekkor a Fidesz fővárosi listáján bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe is. Munkakapcsolatunk ekkor kezdődött. A 2010-es választáson a már az első fordulóban több, mint kétharmados támogatottsággal nyerte el mandátumát. Ez az eredmény meggyőző bizonyíték volt arra, hogy Rákosmente polgárai már akkor is szerették, tisztelték és nagyra értékelték szakértő munkáját, emberségét, becsületét. Városvezetői pozícióját a 2014-es voksoláskor is megőrizte. A helyiek szavazataikkal kifejezték véleményüket személyéről, építő munkájáról.

 

Budapesten ő volt a legnagyobb mértékben támogatott kormánypárti polgármester. Ez nem volt véletlen. Ismerte és szerette a városrészt, ahol élt, amelyet vezetett. Munkatársaival egységes csapatot alkottak. Minden fejlesztésnek, beruházásnak, intézkedésnek a közösséget kellett szolgálnia. Legnagyobb szenvedélyének saját bevallása szerint polgármesteri hivatását tartotta. Munkájának köszönhetően Rákosmente folyamatosan változott, gyarapodott, az élhető környezet vonzása miatt népessége egyre növekedett. Vezetésével olyan modern kertvárost építettek fel, amelyre méltán büszkék lehetünk. Komoly és megalapozott elképzelései voltak a jövőre nézve is, de ezeket a terveket már nem tudta valóra váltani.

 

2019 augusztusában tájékoztatta kerületének lakóit, hogy szándékai ellenére nem tudja folytatni megkezdett munkáját, mert a betegséggel vívott küzdelme egyre több energiát von el. 2019 szeptember 19-én a hősies és hozzá méltó bátor küzdelem ellenére a végső erő is elfogyott. Riz Levente, a kiváló ember és polgármester, a kerületéért és Budapestért dolgozó várospolitikus ezt a küzdelmet nem nyerhette meg. Egyik legközelebbi munkatársam volt, ezért halála számomra személyes veszteség is.

 

Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta. Azonos volt a hitünk, hasonló az értékrendünk, a felfogásunk, a Közgyűlésben talán a legnagyobb támaszom volt.

 

Mindössze 45 éves volt, de Riz Levente mégis tartalmas életet élt. Ebben a megdöbbentően és keservesen rövidre szabott időkeretben is közösségéért tenni tudó hasznos emberré érett.

Szeretteinek alig gyógyuló seb az elvesztése

Aki nemes életet élt, könnyebben közelít a halálhoz. Levente nemes életet élt. Ezt nem csak közéleti szerepkörében, hanem a magánéletében is nem bizonyítandó tényként igazolta.

A keresztény hit szerint az ember élete Istennél a halál után is folytatódik. Ez a tény még magasabbra emeli az emberi létezés méltóságát. Levente hívő, Istenfélő meggyőződésűként ebben a felfogásban élte életét. Mint főpolgármester, a Budapesten élő polgárok nevében is búcsúzom, magánemberként mint személyes jó barát megrendülten állok emléke előtt, bár tudom, hogy „testben élni maga a halál”.

Riz Levente barátom tiszteletére Szent II. János Pál pápa sorait idézem A megsebzett fa történetéből:
„A Fa így szólt:
ne félj, ha meghalok – ne félj meghalni velem,
ne félj a haláltól – nézd, újjáéledek: a halál
csak a kérget hántotta le.
Ne félj meghalni és újjáéledni velem! A jelet fátyol takarja.
Benne újjáéled minden –
és elveszi súlyát a gyümölcs.
A Fa átnyújtotta a gyümölcsöt Annak, aki beoltotta –
Belőlem fogtok élni, Belőlem, a Megsebzett Fából.
„Belőlem”, mondta a Fa – nem

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.