Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Autóklubbal, a dokumentumot szerdán írta alá a Városházán Tarlós István főpolgármester és Hatala József, az autóklub elnöke. A főpolgármester a Magyar Kerékpárosklub elnökével, Kürti Gáborral pedig szándéknyilatkozatot írt alá együttműködési megállapodás megkötésére.

A fővárosi közlekedésnek javítania kell Budapest és térségének versenyképességét, hozzá kell járulnia a fenntartható, élhetőbb, vonzó városi környezet kialakításához. A főváros közlekedését kompakt rendszerként kezeljük, minden érintett résztvevő szempontjait szükségesnek tartjuk figyelembe venni – mondta az aláírást megelőzően Tarlós István főpolgármester. Emlékeztetett rá, hogy a Fővárosi Közgyűlés májusban egyhangúlag fogadta el az autóklubbal kötendő megállapodást. A dokumentummal azt a közös célt és társadalmi érdeket akarják kifejezésre juttatni, hogy a Főváros a közlekedésszervezési és -szabályozási feladatait a közlekedésben résztvevő érdekképviseletekkel együttműködve lássa el – tette hozzá.

Tarlós István kitért rá, hogy a főváros utcáin és járdáin a technika fejlődésével újabb és újabb közlekedési eszközök jelennek meg, mint a segway, az elektromos roller vagy a beerbike. Egyértelmű szabályozás híján ezek az eszközök egyre nagyobb problémát jelentenek, egyre több érdekösszeütközéshez vezetnek – tette hozzá. A beerbike-okkal, a sörbiciklikkel kapcsolatban megemlítette, hogy azokat egyre több kerület tiltja ki saját területéről, így azok a forgalmas útszakaszokon vagy a Városligetben közlekednek, akadályozva a többi közlekedőt. A segway-ek pedig ugyan nem sorolhatók a kerékpár kategóriájába, teljesítményük alapján viszont segédmotoros kerékpárnak minősülnek, így sem járdán, sem a kerékpársávon nem közlekedhetnének. E járművek vezetői baleset- és életveszélyes helyzetbe is sodorhatják magukat, így a szabályozás őket is védené – emelte ki.

A főváros közlekedését kompakt rendszerként kezeljük, minden érintett résztvevő szempontjait szükségesnek tartjuk figyelembe venni – hangsúlyozta Tarlós István.

A Főváros számára az autós társadalom érdekeinek érvényre jutása egyenlő fontosságú, mint a közösségi közlekedésben, a kerékpáros vagy a gyalogos közlekedésben résztvevők érdeke és azok képviselete. A Fővárosi Önkormányzat arra törekszik, hogy az autós társadalom – a fővárosi közlekedésben betöltött szerepe arányában, a Magyar Autóklubon keresztül – szervezett keretek között kapjon lehetőséget a főváros közlekedésével összefüggő jogalkotási folyamatok véleményezésére – tette hozzá.

Tarlós István elmondta: a Főváros a Magyar Kerékpárosklubbal is együttműködési megállapodást kíván kötni, ma az erről szóló szándéknyilatkozatot írják alá. A megállapodás kiemelt célja, hogy 2030-ra a kerékpárral közlekedők részaránya jelentősen növekedjen, a mai 3-5%-ról 10%-ra, így a főváros egyre élhetőbbé, közterületei és közúthálózata pedig kerékpárosbaráttá válhat. Tarlós István hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartják, hogy a kerékpáros közlekedés terjedésével a közlekedési kultúra fejlődése, a szabályok ismerete, betartása is együtt járjon. „A kerékpáros kultúrának is fejlődnie kell, ez a kerékpárosok érdekeit is szolgálja. Akkor tudjuk a bicikliseket óvni, ha önmagukat is szerethetővé teszik a társadalom többi szegmense számára” – fogalmazott.

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke elmondta: akár autóval, akár kerékpárral közlekedik valaki, ugyanarra az elkötelezettségre, fegyelmezettségre, a többi közlekedő fél tiszteletben tartására van szükség. A közlekedés veszélyes „társasjáték”, veszélyes üzem, ezért feltétlenül szükséges minimumszabályokban és viselkedési normákban megegyezni – emelte ki.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke azt hangsúlyozta, hogy egyre jobb a kerékpáros érdekképviseleti szervek kapcsolata a Fővárossal. Mint mondta, az utóbbi időben több előremutató lépés történt, ezek közé sorolta a Bartók Béla úti kerékpársáv kialakítását, amelyen naponta több ezer biciklis halad át. Felidézte, hogy felmérések szerint a lakosság fele nyitott a kerékpáros közlekedésre, 20-25%-uk pedig legalább egyszer közlekedett biciklivel az elmúlt két hétben a városban, ezért fontos, hogy kerékpárosbarát legyen az úthálózat, amiben „nagyon komoly előrelépések vannak, jó kompromisszumokat lehet kötni a Fővárossal”.

 

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.