Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Júliustól ugyanolyan összegű kedvezményes kamattámogatású hitelt igényelhetnek a gyermekes családok használt- és új lakás vásárlánál, továbbá férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és az sem számít, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár az új, hétpontos családvédelmi akcióterv részleteit ismertetve elmondta, ha egy családban két gyermeket nevelnek, vagy vállalnak, akkor 10 millió forint kamattámogatott hitelt tudnak felvenni, bármilyen lakást vesznek, ha pedig ennél több gyermeket nevelnek, illetve vállalnak, akkor 15 millió forintos kamattámogatott hitelhez juthatnak a csok (családi otthonteremtési kedvezmény) mellé. Ez azt jelenti, hogy 25 éves futamidővel számolva 48 ezer, illetve 72 ezer forint lesz a havi törlesztőrészlete a családnak. Előtörlesztésre is van lehetőség, és arra is, hogy ne a teljes összeget vegye fel a család. A kedvezményes hiteleket a bankfiókokban lehet majd kérni, a csok igénylésekor - fűzte hozzá.

A július 1-jétől érvényes lehetőségek között említette, hogy akkortól eltörlik a használt ingatlanok csokos vásárlásánál a jelenlegi 35 millió forintos értékhatárt. Novák Katalin kitért a hitelelengedés újabb lehetőségére is. Utalt arra, hogy tavaly januártól a harmadik és a további gyermek érkezésekor az ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből gyermekenként elengednek egy-egy millió forintot. Arra hívta fel a figyelmet, hogy júliustól már a kétgyermekes családoknak is megnyílik a hitelelengedés lehetősége, és megemelik a nagycsaládosok hitelelengedésének az összegét. Ez azt jelenti, hogy a második gyermek születésekor egymillió forintot engednek el, a harmadiknál négymillió forintot és minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot. Közölte, a hitelelengedés nem csak a csok-hitelekre vonatkozik, hanem akár a korábban fennálló devizahitelekre is.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok bővítése, és a csokhoz kapcsolódó új lehetőségek az egyszülős családok számára is hozzáférhetőek lesznek.

Novák Katalin közölte, a férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük. A 18-40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem. Ha azonban valamelyiküknek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie. Így például. ha egy 40 év alatti, elvált, gyermekes nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihez, akkor ők igényelhetik a támogatást. A kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel, és törleszti. Fontos szabály továbbá, hogy az özvegység nem számít korábbi házasságnak, így akinek meghalt a házastársa, az "első házasnak" számít támogatási szempontból. A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka-, vagy felsőoktatási jogviszony. A legfeljebb 10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású hitel júliustól vehető fel, a lehetőséggel 2022 végéig lehet élni. Amennyiben a kölcsön igénylésétől számítva öt éven belül megszületik egy gyerek, a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig felfüggesztik három évre. A második gyerek születésénél további három évre felfüggesztik a törlesztést és elengedik a tőketartozás 30 százalékát. A harmadik gyerek megszületésénél pedig a hitel további részét is teljes egészében elengedik. Ha az igényléstől számítva öt éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni. Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg - mondta az államtitkár.

Forrás: ujbuda.hu

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.