Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 3., kedd

Ismét teljes vonalon közlekedik a 42-es villamos

A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként két ütemben a BKK felújította a kispesti Ady Endre utat a Baross utca és Rákóczi utca között. Az idei első ütemben a Határ út irányú egy kilométeres útszakaszt két hónap alatt teljesen újjáépítettük. Átépültek a gyalogos átkelőhelyek és újak létesültek, az útpálya teljes pályaszerkezet cserén esett át, akadálymentessé alakítottunk át két megállót, ahova utasvárók is kerültek és kerékpársáv is létesült. A városhatár felé vezető szakasz megújítását 2014 tavaszán folytatjuk.

Az Ady Endre út Baross utca és Rákóczi utca közötti szakasza a XIX. kerület fontos közlekedési útvonalaként nem csak a közvetlen földrajzi környezetében lakók közlekedését biztosítja, hanem fontos közlekedési kapcsolatot teremt az Üllői úttal párhuzamosan a Havanna lakótelep számára is.A közutat teljes pályaszerkezetében megújítottuk: az aszfaltot alappal együtt kibontottuk, és három rétegben – alap, kötőréteg, kopóréteg – újraaszfaltoztuk. Az új úttesten kerékpársáv létesült a Határ út és a Baross utca között, így kerékpáros kapcsolat jött létre a Határ úton és a Hungária úton már meglévő kerékpárutakhoz. imageUgyanezen az egy kilométeres – belváros irányú – szakaszon a párhuzamosan futó összetöredezett, anyagában vegyes összetételű járdát kicseréltük, az út és a járdacsatlakozásánál a járda szintjét lesüllyesztettük, a vakok és gyengén látók számára taktilis jeleket helyeztünk ki. Új gyalogátkelőhelyeket hoztunk létre az Ady Endre út és Corvin körút kereszteződésében. Felülvizsgáltuk a meglévő lámpatesteket is, ezek közül nyolcat kicseréltünk, huszonnyolcat pedig megtisztítottunk.

A 42-es villamos két megállóját is felújítottuk: a Hungária út és a Corvin körút – Határ út irányában – megállók egy méterrel szélesebbek lettek, az esélyegyenlőségi szempontoknak megfelelően magassági szintjüket megemeltük 12 cm-ről 28 cm-re, szinte síkba hozva a villamos legalsó lépcsőfokával, így a fellépés és a babakocsi megemelése is egyszerűbb lesz. A villamosmegállóknál a gyalogosan közlekedők védelme érdekében az átkelőhelyeknél – a villamosperonnal ellentétes oldalon – középszigetek épültek. A villamosközlekedés biztonsága érdekében a villamospályát gömbsüvegsor választja a közúti közlekedéstől. A munkák kivitelezője a BKK Közút Zrt. A BKV ezalatt a 42-es villamos vonalán összesen 660 vágányméter hosszan teljes vágánypanel-cserét végzett el.

Második ütem

A tél elmúltával 2014 tavaszán, a második ütemben várhatóan március 15-étől kezdődően az Ady Endre út belváros felől a városhatár irányába vezető páratlan oldalán kezdődik hasonló munkavégzés, az úttest, valamint a kapcsolódó peronok és járdák rekonstrukciójával.

Kapcsolódó anyagok:

Megújul a kispesti Ady Endre út

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.