Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

                                                     forras_IADE-Michoko_Pixabay.jpg

Muszáj lépniük a fuvarozóknak

Az év eleje óta tapasztalt, eddig mintegy 14 százalékos gázolajár-emelkedés és a negatív tendencia várható folytatása miatt nem kerülhető el, hogy a fuvarozók a megnövekedett költségeiket a megbízói oldal felé kiajánlott fuvardíjakban érvényesítsék. A legnagyobb regisztrált taglétszámot tömörítő szakmai érdekképviselet, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary elnöksége a legutóbbi ülésén vizsgálta meg az üzemanyagárak drágulásának fuvarpiacra gyakorolt hatásait. Dittel Gábor ügyvezető főtitkár szerint számítani lehet arra, hogy a szállítási díjak növekedése a szállított termékek fogyasztói árában is visszaköszön majd hamarosan.

Sajtóhírek szerint meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy sokáig 400 forint felett maradnak az árak az üzemanyag kutakon, ugyanis a nyersolaj világpiaci ára többéves csúcsra szökött, és az előrejelzések szerint semmi nem utal arra, hogy visszazuhanna. Évek óta nem volt ilyen magas az olaj ára, a globális olaj- és üzemanyagkereslet pedig dinamikusan nő.
A hazai árufuvarozó vállalkozások közel 30 százalékát tömörítő NiT Hungary irányító testülete arra a megállapításra jutott, hogy a járványügyi veszélyhelyzettel összefüggő fuvarozói kihívások, így az eljutási távolságok és idők növekedése, valamint a gépkocsivezetők számára egyes tagállamokban kötelezően előírt korábbi PCR-tesztelések mellett az üzemanyagárak folyamatos emelkedése miatt is megérett a helyzet a fuvardíjak felülvizsgálatára és korrekciójára.

Minden drágulhat, amit fuvarozni kell
Dittel Gábor, a szervezet ügyvezető főtitkára arról beszélt, a külső körülmények változásai miatt az áremelkedésnek a leginkább kitett mikro- és kisvállalkozások mellett már a nagyobb vállalkozásméretű, hosszú távú szerződésekkel és jelentősebb tartalékokkal rendelkező fuvarozók sem képesek a megbízásokat a korábbi díjszinten kielégíteni.

„A megfelelő fuvardíjjal nem fedezett tevékenység jelentősen visszaveti a fuvarozók bevételtermelő és versenyképességét, és az őszi fuvarozási csúcsidőszak közeledtével ez akár az ellátási lánc biztonságát is veszélyeztetheti. Eljöhet az a pont, amikor a vállalkozóknak egyszerűen már nem éri meg a régi árakon dolgozni, mert azzal csak veszteséget termelnek, a fuvardíjak nem fedezik a cég fenntartási költségeit” – magyarázta a szakértő. Mivel a megrendelőknek is többet kell majd fizetniük a fuvarokért, ezt a plusz költséget ráterhelhetik a vásárlókra, így az alapélelmiszerektől a ruházati cikkeken át egészen a kozmetikai termékekig mindennek felfelé kúszhat az ára az elkövetkező hónapokban.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.