Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Down-szindrómás gyerekeknek és családtagjaiknak kínál különleges estét a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az Áloméj az Állatkertben elnevezésű program keretében.    

A kezdeményezésben világszerte csaknem háromszáz állatkert vesz részt, Budapesten tizennegyedik alakommal rendezik meg a programot - olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, a pénteki rendezvény résztvevői külön meghívóval érkeznek majd a városligeti intézménybe, ahol az állatok életének rejtelmeivel, az ott dolgozó szakemberek munkájával ismerkedhetnek meg és számos élménnyel gazdagodhatnak.
    

Az Áloméj az állatkertben elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy évente egy, általában júniusi napon a kert esti zárása után családtagokkal érkező, krónikusan beteg gyermekeket látnak vendégül, különleges, kifejezetten nekik szervezett programon.
    

Az ötlet a Rotterdami Állatkerttől ered, amely 1996-ban a Sophia Loren Kórházzal együttműködve 175 rákbetegségben szenvedő gyermeket hívott meg szüleivel és testvéreivel együtt, hogy egy felejthetetlen estét szerezzenek nekik. A kezdeményezés azóta világméretű mozgalommá vált, jelenleg a világ 287 állatkertjében szerveznek hasonló programot. Térségünkben 2004-ben rendezték meg először az állatkerti estét Budapesten, Jászberényben és a csehországi Decínben.
    

Az idei esemény lebonyolításában részt vevő mintegy hetven állatkerti munkatárs önkéntes felajánlásként, szabadidejében vállal szerepet abban, hogy az "áloméjen" felejthetetlen élményt szerezzenek a beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.
    

A közleményben szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Ennek jegyében az intézmény megállapodást kötött a fogyatékossággal élő embereket képviselő szervezetekkel, és e megállapodások nyomán jelentős kedvezményeket is biztosít az érintettek számára. 1992 óta minden szeptemberben megtartják a Sérült Gyermekek Napját. Ugyancsak sokéves hagyománya van az állatkerti gyermekvédelmi napnak, amelyen az intézmény gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket lát vendégül.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.