Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem lehet nem kommunikálni! Ezzel a címmel rendezte meg X. Jubileumi agrármarketing és -média napját a Magyar Mezőgazdaság Kft. (MMG) az AGROmashEXPO-n, ahol a magyar agrárium dilemmáiról, feladatairól, kihívásairól és a hazai versenyképesség fejlesztéséhez hozzájáruló Agrármarketing Centrum (AMC) munkájáról beszélt Ondré Péter, a szervezet ügyvezető igazgatója. „Az agráriumban tevékenykedőknek olyan fajsúlyos dilemmák kapcsán kell döntés hoznia, mint az állatok természetes szaporulatának, vagy klónozásának kérdésköre, az anyaföld, avagy annak tápoldatokkal történő kiváltásának kérdése, illetve olyan új technológiák beengedése, avagy elutasítása, amely a vertikális termesztési módozatokkal váltva a horizontálist, 8 naponta teszik lehetővé az aratást egy adott területen” - mondta Ondré Péter.

Versenyképességünk nemzetközi színtéren sok tényezőn múlik – közölte az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva, hogy az AMC élén a legfontosabb fejlesztési kulcsoknak a hazai versenyképesség fejlesztésében a KKV-k megerősítését, a valóban egyedi élménykínálatot nyújtó, magas feldolgozottsági szintű, minőségi termékkínálat emelését és azok sokszínűségének és mennyiségének növelését jelölték meg. Ondré Péter szerint egyértelmű cél az agráriumban nélkülözhetetlen, sokrétű tudásanyag megosztása, a precíziós okos eszközök hazai adaptálása, a robotok, drónok precíz működését támogató valós idejű adatokhoz való hozzáférés kiterjesztése, a hungarikumokban rejlő lehetőségek kiaknázása és a felnövekvő nemzedék tagjainak minél hatékonyabb bevonása az agráriumba. Mindezen tevékenységekhez országunkban aktívan hozzájárul az AMC tette hozzá a szakember, aki arra is ráirányította a figyelmet, hogy a hatékony munka érdekében az AMC folyamatosan nyomon követi a digitális átmenet fő irányait és trendjeit.

A konferencián szó esett arról is, hogy mivel az internet alapú információk elérésében 2014 óta a mobil internet felhasználók száma meghaladja az asztali számítógépen internetezők számát, acélcsoportra fókuszált integrált médiamixek kialakítása, a mobilbarát alkalmazások és honlapok terjedésének szem előtt tartása, az appok és location based advertising irány fokozódó erősödése a marketingeszközök megválasztásában és pozicionálásában egyaránt fontos szereppel bír. 

„Arra törekszünk, hogy közreműködésünkkel az ágazati marketing lehetőségek kiaknázásával a magyar agrárium nemzetközi szinten versenyképességben szintet léphessen és a korszerű marketing eszközöket és módszereket hatékonyabban és eredményesebben alkalmazza, ennek érdekében kampányainkkal főként a kiemelt termékpályák mentén növeljük a fogyasztói tudatosságot és a bizalmat” - emelte ki előadásában az ügyvezető igazgató, aki beszámolt arról is, hogy az AMC a tervek szerint ez évben 10-15 külföldi kiállításon jelenik majd meg közösségi standjával és az ehhez csatlakozó partnerekkel.

A berlini Internationale Grüne Woche-n (IGW) napjainkban is jelenlévő szervezet vezetője elmondta: 3 külföldi kiállításra még nyitott az akvirálás az AMC-ben, ezekbe az országokba továbbra is várják a jelentkezőket. A kiállítások közösségi standján a piaci ár tíz százalékáért tud az AMC részvételt biztosítani a magyar KKV-knak és élelmiszert előállító piaci cégeknek. Az AMC partnereinek logisztikai és tudásbázis hátteret biztosít arra vonatkozóan is, hogy milyen terméket, milyen piacra, milyen csomagolással és marketinggel támogatva érdemes kivinni. „Körülbelül 2000 magyar vállalkozással vagyunk kapcsolatban” – jegyezte meg az ügyvezető igazgató, aki a holland PLMA kiállítás mellett a Sial China és az idei évi Novi Sad-i Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt is megemlítette, ahová 5-6 magyar cég számára tudnak helyet biztosítani. Szó esett emellett a londoni IFE kiállításról is, ami Ondré Péter meglátása szerint azért kiemelten fontos, mert nagyon sokan a bejáratott, bevett EU-s csatornákon keresztül jutottak el a magyar termelőkhöz, így az IFE London a Brexit előtt olyan lehetőséget kínál, amivel az exportban érdekelt magyarországi élelmiszeripari, mezőgazdasági termelőknek élnie kell.

Az MMG által szervezett konferencián Sári Enikő (MMG) ügyvezető Igazgató köszöntőjét követően előadást tartott Baricz Árpád, a Beszédírók Kft. stratégiai igazgatója, Práger Ádám (MMG) onlineüzletág-vezető és Horváth Roland, az MMG marketingvezetője.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.