Kerületi Újság hirdetési lehetőségek


A szülők legyenek annyira közel, hogy tudjanak segíteni, de velük egy fedél alatt élni nem szeretnének a fiatalok - összegzi tapasztalatait Bognár Katalin irodavezető. A fővárosban és az agglomerációban évek óta alacsony a kereslet a nagy, több generációnak is alkalmas, családi házakra. Mi ennek az oka és hogyan lehet hasznosítani az ilyen ingatlanokat? 
A nukleáris vagy kiscsalád, ahogy a szociológia nevezi, a 20. században vált általánossá, szorította vissza a paraszti társadalomra jellemző kiterjesztett család együttélését. A hagyományosan mezőgazdaságból élő réteg számára a munkás kéz szükséglete tette természetessé, hogy szülők, gyerekek, unokatestvérek együtt éljenek és közösen műveljék a földet. A városiasodás és az ezzel párhuzamosan zajló polgárosodás azonban más értékek mentén szerveződő közösségeket alakított ki. Az vált jellemzővé, hogy apa és anya gyermekeikkel él egy fedél alatt, a házasság után külön otthont teremtve.
A magyar társadalom a második világháború után újjáépülő országban már ezen az úton haladt. A lakótelepek és a máig sok helyen előforduló Kádár kockák megjelenése teljesen átalakított a lakhatást, természetessé tette, hogy a család fogalmát szűken értelmezzük. Ennek ellenére sokáig, főként a magas telekárak miatt, épültek olyan házak, melyek, bár külön lakásban, de egy épületben tartották a szülőket, nagyszülőket. Az elmúlt években ennek a trendnek is vége, ma már nehéz az ilyen ingatlanokra vevőt találni. 
Még 6-7 éve is keresettek voltak a nagy alapterületű, többszintes családi házak, melyek alkalmasak voltak arra, hogy több generáció összeköltözzön. A fővárosból kiköltözők között sokan gondolták úgy, hogy praktikus és anyagilag is jobb, ha egy nagy ingatlanban él együtt több generáció. Az utóbbi években a 300-400 négyzetméteres családi házakat nehezen lehet eladni,  ennek oka amellett, hogy megváltoztak a szokások, az hogy ezek jelentős része régi, elavult épület, amire költeni kell.
 Eladhatósági és hitelezési szempontból is az a jó megoldás, ha a nagyobb méretű, több generáció számára is alkalmas ingatlanok társasházzá alakulnak és külön mérőórákat kapnak a lakások. A piacot jól ismerő szakemberek azt látják, hogy egyre kevésbé jellemző Budapesten és az agglomerációban, hogy összeköltözzenek a családtagok, a felnőtt gyermekek szüleikkel közösen keressenek lakhatást. 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.