Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ennek 81 százalékát online töltötték ki és csak 132 ezer volt a papíralapú dokumentum – adta hírül a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A személyes, papíralapú adóügyintézést felváltotta a digitális – jelentette ki Tállai András, aki szerint ez nem változtatott azon, hogy még mindig sokan hagyták az utolsó hétre a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat kitöltését. Az utolsó öt napban, december 27-e és 31-e között mintegy 140 ezer nyilatkozat érkezett.

December 31-én járt le az úgynevezett VISSZADO nyilatkozat benyújtására előírt határidő – emlékeztetett az államtitkár. A tavaly év végéig beküldött nyilatkozat kijavítására, helyesbítésére január 14-ig még van lehetőség, így például az utalási adatok is javíthatóak - jegyezte meg Tállai András.

Hangsúlyozta, hogy az adóvisszatérítéshez való jogot a szülők nem veszthetik el. Aki elmulasztotta 2021. december 31-ig benyújtani nyilatkozatát, és adatait az utaláshoz az adóhatóság nem ismeri, ő az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetben, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést.

A magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a családi kedvezményre jogosultak, így többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák összességében több mint hatszázmilliárd forint adót kapnak vissza az idén – fogalmazott Tállai András.

Mint mondta: nemcsak a munkabérből származó jövedelem adója jár vissza, hanem például a vállalkozói kivétet, a GYED-et, az őstermelői és az ingatlan bérbeadásból származó jövedelmet terhelő adó is. Az ekhósok (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) az adóból szja-nak minősülő 9,5 százalékos részt, a katások (kisadózó vállalkozások tételes adója) pedig a befizetett adó negyedét kapják kézhez, a főállású katások például évi 150 ezer forinttal számolhatnak – részletezte az államtitkár.

(csalad.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.