Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

763 millió forintra van szükség az SMA1 legyőzésére

Lilike 11 hónapos, az ilyen korú babák már kúsznak-másznak, gondtalanul játszanak, de ő nem tud, mert gerinceredetű izomsorvadásban szenved. Annak is a legsúlyosabb típusában, a SMA1-ben. A kislány gyógyulásához a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensma génterápiára lenne szükség, amelyre már 81 millió forintnyi adomány gyűlt össze a család bankszámlaszámán.

Lilike tavaly májusban született, két hónapos volt, amikor szüleinek feltűnt, valami nincs rendben. Nem emelte fel a fejét, és mikor már az otthoni torna és a hason fekvés sem segített, az orvos neurológushoz küldte a szülőket. 5 hónapos korában diagnosztizálták Lilinél az SMA1 betegséget.
A 2,132 millió eurós, a mai árfolyamon átváltva 763 millió forintba kerülő Zolgensma génterápiát csak egyszer kell beadni a kis betegeknek és jelentős eredmény várható tőle. A gyógyszert kétéves koráig meg kellene kapnia, de minél hamarabb történik meg, annál jobb eredmény várható.
A szülők mindennapjai azzal telnek, hogy Lilire felügyelnek, hiszen akár egy félrenyelés miatt is bármikor elzáródhatnak a légutak. A veszély csökkentése miatt már két hónapja gyomorszondán keresztül táplálják. Négyóránként inhalálni kell, s alkalmazni a köhögtető- és a váladékleszívó gépet. Emellett gyógytornával és Spinraza kezeléssel próbálnak javítani a kislány állapotán.

„A diagnózis után az orvosok a jelenleg itthon elérhető kétféle kezelést ismertették velünk: Spinraza vagy a Zolgensma. A Spinrazát élete végéig 4 havonta meg kell ismételni, lumbálva a gerincfolyadék terébe adják be. A kérdés az csak meddig tartják rá érdemesnek, mivel évente felmérik a mozgásteljesítményüket. A legnagyobb félelmünk, hogy egyszer csak megtagadják, mivel nincs további fejlődés. Ebben az esetben az állapotromlás már két hét után észlelhető lenne. Jelenleg csak ez az egy itthon finanszírozott kezelés. Ezzel szemben a Zolgensma egyszeri, infúzós kezeléssel kijavítja a génhibát. Rövidtávú tanulmányok vannak ennek eredményességéről, de mind biztató. Legjobb példa erre a kis Zente csodás fejlődése. Amire eddig nem volt esélyük az SMA1-eknek, most sikerülhet” – mondta Éva.

Magyarországon már négy SMA-ban szenvedő kisgyermek számára nyílt lehetőség a drága génterápiára, a mezőkeresztesi kislány részére is gyűjtés indult: Húsvétig már 81 millió forintot sikerült összegyűjteni egy országos összefogás keretein belül.

„Sokáig csak a szüleink, rokonaink támogattak minket, rengeteg segítséget kaptunk tőlük. Nemrég elkészült Lilike nyilvános Facebook-oldala, ahol már 12 ezer ember gyűlt össze. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk azért, hogy ismerősök és ismeretlenek összefognak és próbálnak segíteni nekünk” – nyilatkozta Lilike édesanyja, aki bízik benne, hogy minél előbb sikerül összegyűjteni a pénzt a világ egyik legdrágább kezelésére, aminek segítségével kislánya a lehető legteljesebb életet élheti.

A támogatásokat a Lilike lépteiért Alapítvány számlaszámára várják: 11734107-26078214 (OTP Bank Közlemény: adomány)

Lilike történetét a www.facebook.com/lilikesma1 oldalon követhetik.Kérdés, kérés esetén Lilike édesanyja, Somogyiné Miskolci Éva áll rendelkezésre a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.