Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A bejáratnál lévő BUDAPEST betűk fényfestése, turisztikai tájékoztatás, álláskeresési tanácsok, mobil kormányablak, városnéző túrák várják idén is – immár negyedik éve - a Sziget látogatókat a Budapestinfo Pont házban. Idén – a látogatói igényekhez igazodva – új tervezésű házban, valamint az interaktív kommunikációt segítve – külön Budapestinfo pultban várják turisztikai információkkal, valamint kormányablakkal a közönséget. A Fővárosi Kormányhivatal és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idén is közösen áll a fesztiválozók rendelkezésére a Sziget Fesztiválon Budapestinfo Pointjával.

A Sziget Járási Hivatalban immár negyedik éve biztosít hasznos és szórakoztató tanácsadásokat, bemutatókat és szolgáltatásokat a szigetlakók számára Budapest Főváros Kormányhivatala. Idén a kormányhivatal munkatársai az egészségmegőrzésre helyezik a hangsúlyt, így többek között a kézhigiénével vagy a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztással, egészséges táplálkozással kapcsolatos játékos kihívásokkal, informatív bemutatókkal járulnak hozzá, hogy a szigetlakók minden értelemben jól érezzék magukat.

A kormányhivatal, erősítve a Sziget szolgáltatási rendszerét, idén is jelen lesz a mobil kormányablak busszal, ahol a látogatók e-személyi igazolványt, útlevelet és vezetői engedélyt igényelhetnek, valamint ügyfélkaput regisztrálhatnak, illetve pótolhatják elveszett okmányaikat és eredeti vagy ideiglenes személyit is csináltathatnak.

A kormányhivatal hatóságai – fogyasztóvédelem, munkaügy és munkavédelem, népegészségügy, közlekedési hatóság – emellett a Sziget egész ideje alatt folyamatos ellenőrzésekkel járulnak hozzá, hogy a fesztiválozók ne válhassanak jogsértések áldozatává, és biztonságosan vehessék igénybe a különböző szolgáltatásokat.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Budapest főváros hivatalos turisztikai és fesztiválszervező cége idén is széleskörű tájékoztatással várja a Szigetre érkezőket. Az idén legjobb európai úti célnak megválasztott Budapest – a BFTK által üzemeltetett – kiterjedt Budapestinfo Pont hálózatán keresztül egész évben várja és tájékoztatja a városba érkezőket. A BFTK teszi ezt a régió egyik legjelentősebb fesztiválján, a Sziget Fesztiválon is, az erre a célra felállított házban.

A Budapesti látnivalókról, attrakciókról, programokról a Budapestinfo Point-ban kapnak információt a Szigeten szórakozók. Az elmúlt évekhez hasonlóan – a kiterjedt tájékoztatás mellett – a várost bemutató vezetett városnéző sétákról, kulturális programokról, ikonikus épületeink megtekintésére szolgáló tematikus túrák ismertetésével várja a fesztiválozókat. 

Emellett a BFTK ingyenes városnéző túrákat szervez a Sziget Fesztivál ideje alatt, melyekhez kiadványokkal – közöttük külön Sziget kiadvánnyal – segíti a várossal való ismerkedést. A látogatásokra regisztrálni a Budapestinfo Pointon lehet. A túrák időpontjai: augusztus 9-én, 11-én és 13-án 14 óra.

A Budapestinfo Point aktivitásra is hív: interaktív játékok, valamint, Budapest szelfifal is csábítja a látogatókat. Sőt, akik a @budapest_official -t taggelik és használják a #visitbudapest hashtaget ajándékért is jelentkezhetnek az infoponton.

Mindemellett a Sziget ikonikus szelfihelyét, a BUDAPEST betűk fényfestését is a BFTK-nak köszönheti a közönség.

A Budapestinfo Point augusztus 7-étől 13-áig minden nap: 10:00-21:00-ig tart nyitva.

További információ: www.budapestinfo.hu

 

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.