Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) a Főváros hivatalos turisztikai szervezete idén is jelen lesz a Sziget Fesztiválon (augusztus 10-17.) a Budapest Házzal, ezen belül információs pontjával Budapest Főváros Kormányhivatalával közösen.

A BFTK egyik kiemelt feladata Budapest mint turisztikai desztináció minél szélesebb körű népszerűsítése, valamint a fővárosba látogatók személyes informálása. Ebből kifolyólag a szervezet minden jelentős budapesti eseményen és rendezvényen Budapestinfo Ponttal képviselteti magát, hogy a személyes tájékoztatás mellett magas színvonalú kiadványaival is segítse a turisták eligazodását a fővárosban.

A tágas Budapest Házban – az elmúlt évekhez hasonlóan – a kiterjedt tájékoztatás mellett különféle aktivitásokra is számíthatnak a fesztiválozók.  Augusztus 13-án, szombaton a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál visszatérő előadói, a SAPP (Street Art Project Performances) kortárs táncművészeti előadását láthatja az, aki 13, 15 vagy 17 órakor arra jár. A BFTK városnéző túrákat is szervez pénteken (augusztus 12-én), vasárnap (augusztus 14-én) és kedden (augusztus 16-án). A szervezet emellett turisztikai felmérést végez a Budapest Házban arról, hogy az idelátogatók milyen benyomásokat, élményeket szereznek a fővárosról. A betérők szóban is kifejthetik véleményüket Budapestről, amelyet a BFTK munkatársai film formájában megörökítenek.

Budapest Főváros Kormányhivatala állásajánlatokkal és önéletrajz-írási tanácsadásadással várja az érdeklődőket a Budapest Házban, emellett segítenek az elektronikus ügyintézés felfedezésében is. Az egészségre is gondolnak, hiszen szerdán és csütörtökön (augusztus 10. és 11.) interaktív egészségfejlesztési tanácsadást tartanak, emellett pénteken és szombaton (augusztus 12. és 13.) kipróbálhatók a polgári védelmi ruházatok és gázmaszkok, vasárnap és hétfőn (augusztus 14. és 15.) pedig SMART TUNING néven járműdizájn tanácsadást tartanak a kormányhivatal szakemberei. Kedden (augusztus 16.) fogyasztóvédelmi pontjuknál várják a szigetlakókat, továbbá minden nap fogadják az elveszett vagy éppen talált személyi okmányokkal kapcsolatos bejelentéseket.

A Budapest Ház augusztus 10-től 17-ig minden nap 10.00-22.00-ig, a Kormányhivatal 10.00-18.00-ig tart nyitva.

​Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.