Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország és az USA kormánya aláírta a több budapesti történelmi épület tulajdonosváltásáról szóló Átadási Okiratot.

Június 20-án, a Budai Várban tartott ünnepségen Magyarország és az Egyesült Államok kormánya aláírta a több budapesti történelmi épület tulajdonosváltásáról szóló Átadási Okiratot.  Magyar részről Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója, amerikai részről pedig a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, M. André Goodfriend látta el kézjegyével.

Ez az esemény a Magyarország és az Egyesült Államok közötti, hosszú évekig tartó tárgyalások és munka betetőzését jelentette, melynek eredményeképpen létrejött egy kölcsönösen előnyös ingatlan-átadási szerződés.  Még 2007 szeptemberében írta alá a két kormány képviselője azt a megállapodást, mely részletezte mindkét kormány kötelezettség-vállalásait arra vonatkozóan, hogy miképpen kell felújítani és karban tartani a kérdéses épületegyütteseket az átadás előtt.  

Az ünnepségen az USA több épületet átadott a magyar kormánynak: a történelmi jelentőségű Táncsics Mihály utcai épületegyüttest; egy családi házat a XII. kerületben; valamint egy lakóépületet a Széchenyi rakparton.  A három átadásra került ingatlant az Egyesült Államok kormánya vásárolta meg 1948-ban. Az elmúlt 66 év során az Egyesült Államok kormányai jelentős összegeket invesztáltak ezeknek az épületeknek a felújítására és karbantartására, tiszteletben tartva az ingatlanok egyedülálló történelmi jellegzetességeit, miközben gondoskodtak arról, hogy használatuk során a modern kor követelményeinek is megfeleljenek. 

E három történelmi épületért cserébe, Magyarország kormánya átadja az Amerikai Egyesült Államoknak a Szabadság tér 10-11. szám alatti, felújított épületeket.   Ezeket az ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő irányításával és a DVM Group, mint fővállalkozó kivitelezésében újították fel.

„A mai esemény a magyar és az amerikai kormány közötti nagyszerű együttműködés ünnepe.  Mindkét fél értéket kap a cserével, és meg vagyunk róla győződve, hogy senki sem veszít a tranzakció során,” mondta M. André Goodfriend.  “Mindazon évtizedek során, amíg a tulajdonunkban volt a Táncsics épületegyüttes és a többi, érintett ingatlan, az USA mindig felelősen viszonyult ahhoz, hogy történelmi és kulturális jelentőségüket tiszteletben tartva őrizze meg ezeket az épületeket. Amerikaiként nagyra értékeljük az 1848-as szabadságharcosok áldozatát.  Osztjuk azokat az értékeket, melyek vezérelték őket, azt a felfogást, hogy az egyének a mindenkori kormányzattól függetlenül fontos szerepet játszanak társadalmaik alakításában, és amelyek minket, amerikaiakat is vezéreltek.  Megtiszteltetés volt, hogy megőrizhettük és megóvhattuk ezt a történelmi épületegyüttest, és örömünkre szolgál, hogy a magyar kormány a magyar emberek javára fogja majd használni.  Arra törekszünk majd, hogy az új, Szabadság téri épületünket is ugyanilyen felelősségteljes módon használjuk.”

Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet, a Külügyminisztérium képviseletében a következőket mondotta: „Szimbolikusnak tartom, hogy az Egyesült Államok kormányával jött létre ez az ingatlancsere. Az a nép, amelyik talán a legtöbbet teszi más népek és nemzetek szabadságának, prosperitásának a megteremtéséért, egy, a szabadság eszményéhez köthető épületet adott vissza a magyaroknak, miközben a szintén szimbolikus Szabadság tér, Ronald Reagan elnök szobra után, egy újabb szelet Amerikával bővül. A legfontosabb Magyarország számára továbbra is a közös érdekek talaján álló kapcsolat mellett a közös értékeken alapuló kapcsolat marad. Olyan kapcsolat ez barátainkkal és szövetségeseinkkel, amely megingathatatlan, s amelyért mindig készek leszünk kiállni. Segít ebben bennünket az az egyre szorosabb gazdasági kötelék, együttműködés, amely Magyarország és az Egyesült Államok között fennáll."

„Az igen magas színvonalú kivitelezés a magyar szakemberek felkészültségének bizonyítéka, a Vagyonkezelő és egyben a magyar állam sikere is”, mondta Fónagy János, a nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. “Hiszen az eredmények hátterében a 2010-ben lezajlott jelentős vagyonpolitikai fordulat is áll. Ennek köszönhetően sikerült véget vetni a pazarló, rendezetlen viszonyoknak, amelyek a tárca hatáskörébe tartozó szakterületeket jellemezték a korábbi időszakokban. Az állam immár hatékonyan használja fel nemzeti értékeinket és erőforrásainkat, meggondoltan gyarapítja a közvagyont – folyamatosan bebizonyítva: az állam igenis lehet jó gazda”, mondta az államtitkár, aki hozzátette: „Végre visszakerülhetnek a magyar állam tulajdonába a számunkra oly nagy jelentőséggel bíró épületek, amelyeket terveink szerint részben középületként hasznosítunk majd, részben pedig látogathatóvá tesszünk a nagyközönség számára.”

 

Az MNV vezérigazgatója, Márton Péter hozzátette: „Mindig örömmel tölt el, ha olyan eseményen vehetek részt, ahol az állami vagyongyarapodásról számolhatunk be. Még nagyobb az örömünk, amikor ez az állami vagyongyarapodás, a történelmi, vagy kulturális örökségünk területén valósul meg, mint ezúttal is.”  Márton Péter köszönetét fejezte ki az MNV dolgozóinak a projekt sikeres megvalósításáért.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.