Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Testvérvárosi együttműködést írt alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere hétfőn a ciszjordániai Betlehemben.

Az ünnepélyes aktus előtt Tarlós István ellátogatott a Betlehemben található, 1950-ben alapított Aida menekülttáborba, ahol jelenleg mintegy ötezren élnek. Ott Muhammad Alazza, a Ladzsí ifjúsági központ szóvivője ismertette az életkörülményeket, és rövid sétán bemutatta az oda menekült palesztinok és leszármazottaik lakónegyedét. Ezután a város főterén, a Jászol téren lévő békeközpontban népes közönség előtt, rövid ünnepség keretében Anton Szalman betlehemi főpolgármester és Tarlós István aláírta a testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodást.

Anton Szalman főpolgármester az MTI-nek elmondta, hogy bár még sohasem járt Budapesten, tervei szerint jövő tavasszal személyesen is felkeresi a magyar fővárost, hogy jobban megismerje a magyar kultúrát. Betlehem egyrészt kulturális cserekapcsolatokat és élményeket szeretne a magyar testvérvárostól, másrészt annak lehetőségét, hogy jobban megmutassák magukat a magyar embereknek, jobban megismertessék a kihívásokat, melyekkel a palesztinoknak és Betlehemnek meg kell birkóznia, s hogy minél többen és többet tudjanak a Szentföldön élő keresztényekről.

Tarlós István elmondta, hogy már negyedszer jár Betlehemben, - korábban izraeli látogatásain is időt szentelt a város felkeresésének - de ezúttal módja volt alaposabban is megismerni Jézus szülőhelyét. Budapest vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy városának már számos testvérvárosa van, de ezen kapcsolatok egy része inkább csak protokolláris, míg másik része aktívabb, s a Betlehemmel alakuló együttműködésnek Budapest komoly jelentőséget tulajdonít. A megállapodás létrejöttében jelentős szerepe volt Marie Antoinette Sedin korábbi budapesti palesztin nagykövetasszonynak, valamint Rada Csabának, a rámalláhi magyar külképviselet nagykövetének.

Tarlós István kifejtette, hogy a testvérvárosi egyezménnyel nem a politizálás a céljuk, hanem keret teremtése az együttműködéshez a keresztény közösség ikonikus székhelyével, spirituális gyökereivel, ugyanis Európában védeni kell a klasszikus európai kultúrát, mindenki más vallásának a tiszteletben tartása mellett.

A főpolgármester célja Budapest jobb megismertetése, hogy minél több betlehemi is ellátogasson Magyarországra, és megismerkedjen a magyar fővárossal. Három területen szeretnének kapcsolódni a közel-keleti városhoz: a klasszikus kultúra, irodalom, zene, és képzőművészetek terén, emellett az ifjúság és a sport, valamint az építészetnél szélesebb értelemben vett örökségvédelem területén.

Tarlós István Betlehemben megköszönte a baráti fogadtatást, és békét kívánt a helyieknek, hogy gyermekeik békében és boldogságban nőhessenek fel.

MTI​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.