Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Valamennyi érintett szervezet bevonásával soron kívül biztonsági ellenőrzést hajtanak végre a Liszt Ferenc-repülőtéren - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Kontrát Károly Török Zoltán dandártábornokkal, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vezetőjével a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülését követően tartott sajtótájékoztatót. 


Az államtitkár azt mondta, a bizottság soros ülésének napirendjét kiegészítették az isztambuli Kemal Atatürk-repülőtéren végrehajtott terrortámadás utáni helyzet elemzésével, és a bizottság megfogalmazta észrevételeit, javaslatait, hogy az utasok és repülők biztonsága "továbbra is teljes mértékben biztosított legyen". 

Megjegyezte: Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikájának egyik következményeként a terrorfenyegetettség napi szinten jelen van Európában. 
Török Zoltán dandártábornok a sajtótájékoztatón azt mondta, 2013-ban ellenőrizte az Európai Bizottság a Liszt Ferenc-repülőtér biztonságát és megállapították, hogy az uniós normáknak mindenben megfelel. 
A repülőtér biztonságos volt 2013-ban és azóta is biztonságos - szögezte le. Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonságot fenntartsák. Ennek érdekében heti rendszerességgel végeznek ellenőrzéseket, auditokat, ahol a biztonsági rendszereket ellenőrzik, tesztelik, hogy megfelelnek-e az uniós normáknak és az objektív biztonsági követelményeknek. 
Az ellenőrzés valamennyi rendszerre kiterjed a beléptetésre, a szűrésre, az utasbiztonsági rendszerekre. 
Török Zoltán hangsúlyozta: a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonsági szintet fenntartsák.
Mint mondta, az elmúlt időszak merényletei miatt szigorították a biztonsági szűrési rendszert, az utasokat a megérkezéstől a távozásig fokozottan figyelik, és profilalkotással szűrik ki azokat, akik valamilyen veszélyforrást jelentenek. Fokozottan figyelnek az elhagyott csomagokra is. 
Közölte, szigorították a biztonsági átvizsgálásokat is, ezek "sokkal komolyabb odafigyeléssel történnek", hogy valamennyi kockázati tényezőt felfedjék. 
Kiemelte: a repülőtérre kiérkezve nem minden biztonsági rendszert látnak az utasok, azok "jelentős része operatív módon történik".  
Az isztambuli nemzetközi repülőtéren kedd este öngyilkos támadásokat hajtottak végre, amelyekben 41-en meghaltak, több mint kétszázan megsérültek.

(MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.