Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatóval indult útnak a Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett nyúlhús fogyasztást ösztönző kampány. Az immár harmadik éve megrendezett promóció célja, hogy növekedjen a jelenleg mindössze 1-2%-os belföldi nyúlhús fogyasztás, valamint, hogy ez, a fehérjében gazdag húsféle legyen része a mindennapi étkezésnek is.

Először 2017-ben népszerűsítette közös kampánnyal a nyúlhús fogyasztását a szaktárca, a Nyúl Terméktanács és az Agrármarketing Centrum. Ma már minden nagyobb áruházláncban megtalálható ez a tápanyagokban és fehérjében gazdag húsféle, amely a korábbi kampányok pozitív hatásainak köszönhetően egyre népszerűbb a hazai fogyasztók körében. A szakemberek szerint még mindig nem eléggé, pedig exportnagyhatalomnak is számítunk: a kiváló minőségű magyar nyúlhús mintegy 90%-a többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia, Hollandia hűtőpultjaiba és éttermeibe kerül.

A nyúlágazat évekig tartó válsága után az Agrárminisztérium számos intézkedéssel stabilizálta a szektort, amelynek ma már kézzelfogható eredményei vannak - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette: „Magyarország kiváló minőségű nyúlhúst állít elő, amely Európa-szerte igen keresett alapanyag. Ennek a húsfélének a magyar gasztronómiában is helye van, ezért az Agrárminisztérium célja, hogy minél többen ismerjék és fogyasszák ezt a rendkívüli élettani hatású élelmiszert.”

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte: „a nyúlhús alacsony koleszterintartalmú élelmiszer, fehérjetartalma kiemelkedően magas, így könnyen beilleszthető diétás étrendbe, fogyasztása egyaránt ajánlott kisgyermekek és idősek számára is”. Giczi Gergely hozzáfűzte: a promóció részeként összesen négy alkalommal tartanak kóstoltatásokat két budapesti áruházban. A szakember kitért arra, hogy az Agrármarketing Centrum által szervezett fogyasztásnövelő kampányok jelentős mértékben segítik az egyes termékpályák – így a nyúlhús – ismertségét, kedveltségét, egészségre gyakorolt hatásainak népszerűsítését is.

„A kampányok által egyre több nyúlhúsra mutatkozik kereslet az országban” - erősítette meg Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, továbbá hangsúlyozta: az elmúlt évek válsága után az Agrárminisztérium hathatós segítségével sikerült megállítani az anyaállomány csökkenését és kismértékben növelni a vágónyúl előállítás mennyiségét.

A szakmai szervezet célja az anyanyúl állomány azonnali, 10-15.000 egyeddel történő növelése, hogy az ágazat 2022-re mintegy 7 millió vágónyulat állítson elő, és a belföldi fogyasztás a jelenlegi 1-2 %-os szintről 5-10%-ra növekedjen. Ennek elérését nagyban segítené a nyúlhús ÁFA tartalmának csökkentése, a kedvezményes 5%-os szintre.

Az idei évben csatlakozott az országos kampány népszerűsítéséhez a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., amely számos áruházban és szupermarketben folyamatosan kínál nyúlhús termékeket.

„Elmondhatjuk, az évek során a nyúlhús iránti kereslet lassú, de biztos emelkedést mutatott. 2014-ben a bruttó éves forgalom több mint 46,5 millió forint volt, 2017-ben pedig közel 69 millió forint, ami 48%-os növekedést jelent” – fejtette ki Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője.

A sajtótájékoztató végén Bede Róbert mesterszakács készített kóstolófalatokat a nyúlhúsból. Az ismert sztárséf szerint ez a zsírszegény húsféle a magyar konyhákban méltatlanul mellőzött, miközben rendkívül változatosan elkészíthető.

 

HÁTTÉR

Nyúlfeldolgozás számokban

A 2018-as évben hazánkban, két üzemben összesen 3.795.709 vágónyulat 9948 tonna élősúlyban dolgoztak fel, az Olivia Kft. 48% és a Tetrabbit Kft 52%-os részesedésével.  Az üzemek teljesítménye együttesen 2018-ban 304.912 darabbal nőtt, ez a 2017 –es évhez képest 8,7%-os emelkedést jelent az ágazat számára. Ezek az üzemek 100%-ban hazai előállítású, magyar nyulat dolgoznak fel. 2018-ban a kereslet növekedésével a felvásárlási árak élősúly kilogrammonként 40-60 Ft-tal, 510-540 Ft-ra nőttek.

Hazánk a mai napig az egyik legnagyobb nyúlhús exportőr Európában, a friss magyar nyúlhús kedvelt termék a gyors szállítás, a kiváló minőség és a rugalmasság okán. Magyar nyúlhús kerül többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia, Hollandia hűtőpultjaira és éttermi hálózatába.  

Miért egészséges a nyúlhús?

A nyúlhús kedvező beltartalmának köszönhetően könnyen beilleszthető a modern étrendekbe. Más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva a nyúlhúsnak a legalacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény is. Emellett könnyen emészthető fehérjéket tartalmaz nagy mennyiségben, ezért diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek számára kiemelten ajánlott.

A nyúlhús kifejezetten „könnyű” húsnak minősül. Fehérjetartalma magas (17-20%), zsírtartalma alacsony (6,5-8%) és könnyen emészthető.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.