Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Véget értek a belső beépítési és a rendszerépítési munkák, illetve lezárultak a rendszerintegrációs tesztek is az M4-es metró Bikás park állomásán – a majdani megállót a DBR Metró Projekt Igazgatósága átadta üzemeltetésre a BKV Zrt. részére. A tervek szerint még szeptemberben megkezdődik az átadás-átvételi eljárás az Újbuda-központ, a Szent Gellért tér, valamint a Rákóczi tér állomásokon is, illetve ezt követően valamennyi helyszínen.

A jövő év márciusáig tartó folyamattal párhuzamosan zajlanak a használatbavétel engedélyezésének eljárásai annak érdekében, hogy az utasforgalmi próbaüzem elkezdődhessen a vállalt, 2014 tavaszi időpontban.

A szerkezetépítési munkák befejezése óta számos olyan feladat várt a kivitelezőkre, amitől a földalatti betonlétesítmény valódi metróállomássá vált – kiszolgálva valamennyi közlekedési, üzemeltetési és biztonsági funkciót. Elkészültek a belsőépítészeti munkák, a falfelületek, a világító és díszmegvilágítást biztosító berendezések, a füstmentes lépcsőházak, valamint beépítette a belső beépítő vállalkozó a mozgólépcsőket, a lifteket, az állomásbútorokat, a padlóburkolatokat, az állomási vízködoltó, vízellátó és főszellőző berendezéseket, és az utastájékoztató rendszer tartóelemeit. A rendszerépítő kivitelező beüzemelte az állomási felügyeleti rendszert, az adatátviteli rendszert, az állomási diszpécser berendezéseket, valamennyi az áramellátási és hírközlési berendezést, illetve az elmúlt hetekben sikeresen zajlott le a megálló rendszerintegrációs tesztje is, azaz az épületgépészeti, tűzoltó, áramellátási és vontatási rendszerek teljes összehangolása.

Az utolsó, M4-es vonalra szánt ALSTOM jármű is megérkezett Budapestre, és októberben megkezdődhet az ún. sötétüzemi próba, azaz a teljes vonal és rendszer tesztelése az új szerelvényekkel utasok nélkül annak érdekében, hogy a teljes vonal és a rendszer minden eleme megfelelően és biztonságosan üzemeljen. Ahogy arról korábban már tájékoztatást adtunk, a belső beépítési és a rendszerépítési munkák előrehaladása júliusban lehetővé tette, hogy az új szerelvények végigfussanak teljes vonalon Kelenföld vasútállomástól a Keleti pályaudvarig, azóta a járművek tesztelése a teljes vonalon zajlik. Ez az egyik legfontosabb feltétele volt annak, hogy a 2014 tavaszára tervezett műszaki átadás, azaz az utasforgalmi próbaüzem kezdete tartható legyen.

Budapest Főváros ÖnkormányzataBudapesti Közlekedési KözpontBKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.