Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Amit Karácsony Gergely művel a patkányirtás ügyében az már a józan ész határán kívül esik.

Érthetetlen, miért izgágáskodik, mivel az üggyel kapcsolatos közigazgatási pernek nem is szereplője a Fővárosi Önkormányzat, az a Bábolna Bio Kft. és a Közbeszerzési Döntőbizottság között zajlik.

A bíróság arról határozott – ami ellen a KDB-nek még felülvizsgálat benyújtására van lehetősége – hogy eljárási hibákat lát a KDB-nél. A bíróság, tehát az ügy érdemében nem döntött, a nyertes konzorcium alkalmasságáról nem foglalt állás, és – bárhogy is hangoztatják az ellenzéki kollégák – a Fővárosi Önkormányzat tevékenységéről semmilyen negatív állásfoglalást nem tett.  A bíróság a szerződést nem semmisítette meg, és a referenciákat nem minősítette. Karácsony Gergelynek tehát a nyertes konzorcium referencia igazolásaival, alkalmatlanságával kapcsolatos kijelentései egész egyszerűen valótlanok.

A Főváros vonatkozásában egyre kevésbé érhető Karácsony kétségbeesett viselkedése. Nem világos kivel is vitatkozik, jelen esetben jogilag gyakorlatilag a Közbeszerzési Döntőbizottság állásfoglalását kérdőjelezi meg, amely szerv a beszerzési eljárás során a Bábolna Bio Kft. által indított jogorvoslati eljárásban a – a referencia igazolások tárgyában is – a Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat. A Fővárosi Önkormányzat pedig, lévén hogy jogállamban élünk, nem is tehetett mást, minthogy az RNBH konzorciummal köt szerződést. Nem világos tehát, ki és miben vezethette őt félre, mikor a Hivatal dolgozói a lefolytatott közbeszerzési – és jogorvoslati eljárás dokumentációit tették a bizottság tagjai elé. Karácsony Gergely tehát megkérdőjelezi a KDB döntés jogszerűségét, amelyre eddig csak nagyon kevesen vették a bátorságot.

Karácsony Gergely kritika nélkül az RNBH Konzorciumra szavazott a Bábolna Bio Kft. ellenében. Több mint érdekes, hogy az őt jelölő párt képviselője, az MSZP-s bizottsági elnök nem azonosan szavazott Karácsonnyal. Vajon miért?

A Karácsony által ma javasolt ötlet kapcsán – mi szerint közgyűlést szeretne összehívni - pedig rögzítjük, hogy azért is értelmezhetetlen, mert a Közgyűlésnek egy ajánlattevő és a KDB között folyamatban lévő ügyben nincs is kompetenciája. A napnál is világosabb, hogy nem lehet más a célja, mint a politikai tudatosságból eredő hisztériakeltés, és a nyilvánosság szándékos félrevezetése.  Karácsony Gergely úgy viselkedik, mint az, aki kiabál, pedig az ő háza ég.

 

            dr. Bagdy Gábor                                                                    dr. Szeneczey Balázs

  főpolgármester-helyettes                                                            főpolgármester-helyettes

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.