Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megérkezett Katowicéből az ALSTOM által gyártott utolsó Metropolis metrószerelvény is az M4-es metró kelenföldi járműtelepére. Ezzel kezdetét veheti a tizenötödik automata üzemmódra is képes szerelvény tesztelése a teljes – Kelenföld vasútállomás és Keleti pályaudvar közötti – vonalszakaszon annak érdekében, hogy az ősz folyamán valamennyi jármű megkaphassa az üzemeltetési bizonyítványt és tartható legyen a 2014. március végére kitűzött átadási véghatáridő.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az M4-es vonal szerelvényeit is gyártó ALSTOM 2012. november végén mutatta be Valenciennes-ben a magyar hatóságnak a prototípus járművet, majd december elején leszállította azt Budapestre és megkezdte a tesztelést. A számos vizsgálatot – rövidzárlat-próba, vonatszakadást, szétkapcsolást és gyors feszültségugrást ellenőrző próba, zajmérés, akadályérzékelés, kisiklás-érzékelés – és a tartampróbát követőn az ALSTOM 2013 februárjában, a vállalt határidőre megszerezte a jármű végleges típusengedélyét, a szériaszerelvényeket pedig katowicei gyárában maradéktalanul legyártotta. A járművek tesztelése és vizsgáztatása február óta folyamatosan zajlik.

Mindezek tarthatóságában jelentős szerepe volt a Főváros és az ALSTOM által 2011 júliusában kötött megállapodásnak, melynek értelmében a gyártó vállalta, hogy 2013 februárjáig megszerzi a M4-es metróvonalra szállítandó szerelvények típusengedélyét, és az M4-es metróvonal összes szerelvényét leszállítja Budapestre legkésőbb 2013 szeptemberében. E megállapodás nélkül nem lett volna esély az új metróvonal utasforgalmi próbaüzemének elindulására a 2014. március végére tervezett időpontban.

Amint azt közismert, az ALSTOM összesen 15 darab, egyenként négy kocsiból álló, automata üzemmódra is képes METROPOLIS járművet gyártott az M4-es metróvonalra 76,5 millió euró értékben. A vonatok – az M2-es vonal járműveihez hasonlóan – egyterűek, azaz az utasok által teljes hosszukban végigjárhatók, ami egyenletes utaseloszlást, kényelmes és tágas utasteret, gyors ki- és beszállási lehetőséget biztosít az utasok részére.

Az új metrószerelvények közlekedésének kezdeti, egy-másfél éves időszakában még lesz a szerelvényeken járműkísérő, de a vonatot nem ő, hanem már az automatika fogja irányítani. A járművek belső felügyeletét kamerákkal, az utastájékoztatást pedig egy központi felügyeleti helyről biztosítják a szakemberek. A járművek korszerű hajtásrendszere fékezéskor áramot táplál vissza a hálózatba, ami energiatakarékos üzemeltetést tesz majd lehetővé.

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.