Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

Kiadta a Nemzeti Közlekedési Hatóság a használatbavételi engedélyt az M4-es metró Kálvin téri megállójára is. Az állomási rendszerintegrációs tesztek, a szükséges szakhatósági hozzájárulások, illetve a helyszíni szemlék sikerét megerősítő határozat nyomán ezért mostantól készen várja az új vonal M3-as metróhoz kapcsolódó megállója is a március végére datált utasforgalmi próbaüzem kezdetét.

A Kálvin tér a Belváros déli kapuja, itt kap­csolódik össze az M3-as és az M4-es metróvonal, az átszállási pont pedig gyors eljutási lehetőséget kínál majd Dél-Buda és Észak-Pest, valamint Dél-Pest között. A projektben teljesen átépült a meglévő aluljárórendszer és a felszín is. Az M4-es metró alagútjait közvetlenül a keresztezett M3-as met­ró vonala fölött hozták létre, ez jelentette az egyik legjelentősebb mérnöki kihívást. Az állomás megépítését nemcsak a környező épületek, illetve a téren található, külön talapzatmegerősítést is igénylő református templom közelsége nehezítette, hanem az is, hogy a dobozszerkezetet Budapest egyik legforgalmasabb közúti csomópontjában kellett kialakítani korlátozott, ám folyamatosan fenntartott forgalomban.

A Kálvin téri metróállomás teljes hossza 83 méter, a peronszint mintegy 22 méter mélyen a földfelszín alatt található, ahonnan 6 mozgólépcső és 2 lift vezet az aluljáróba. Ezenkívül egy hajlított üveglapokkal díszített lejtaknán keresztül 4 mozgólépcső viszi le az utasokat az M3-as metró megállójához, közvetlen átszállási kapcsolatot biztosítva a másik vonalhoz. Az állomás egyik érdekessége, hogy aluljárószintjének üvegmozaik burkolata Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művének egyik kotta-, illetve szövegrészletét ábrázolja raszterpontokra bontva. Különleges még az állomás látszóbeton gerendaszerkezete, melyet az átadást követően reflektorokkal világítanak meg. A látszóbeton felület itt is dominál: a födémre szerelt tükrök megvilágításával tették a tervezők egyedivé az állomás hangulatát.

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.