Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest idei költségvetése az esélyteremtés költségvetése, példa arra, hogy igenis lehet gondoskodni az elesettekről, az állampolgárokat be lehet vonni a döntéshozatalba, és lehet úgy vezetni a várost, hogy ne éljük fel a gyermekeink és az unokáink jövőjét.

Az új költségvetés szakít azzal a modellel, amelyben nem a budapestiek szükségletei, hanem a kormány által diktált maradékelv döntött. Szakítani kell azzal a hazugsággal is, amelyben jól kommunikálható, de valós fedezet nélküli fejlesztésekkel hitegették a budapestieket. Ilyen például annak az 52 milliárd forintos kereskedelmi hitelnek forrásként való beállítása, amely papíron szerepelt a 2019. évi felhalmozási költségvetés bevételi oldalán, azonban a valóságban el sem indult a hitelfelvételi folyamat. Ez tulajdonképpen politikai értelemben fedezet nélküli kötelezettségvállalás volt. Nem volt előzetes kormányzati jóváhagyás, miközben az állítólagos hitel terhére finanszírozandó projektek szerepeltek a költségvetésben. Az új városvezetés nem megy tovább ezen az úton. Amire nincsen forrás, arra nem vállal kötelezettséget. Még akkor sem, ha Budapest lakóinak ez a korábbi gyakorlat vagy az ígéretek alapján járna. A tavalyi felhalmozási költségvetés újratervezésével Budapest valós lehetőségeihez, a meglévő forrásokhoz igazítottuk a 2020. évi kiadási terveket.

Az idei költségvetés egyik pillére a gondoskodó szemlélet meghonosítása a Fővárosban. Ennek megfelelően megteremtjük annak a lehetőségét, hogy az álláskeresők ingyen használhassák a közösségi közlekedést, a fővárosi fenntartású intézményeknél és a fővárosi cégeknél bevezetjük a Budapest pótlékot, a jövőben anyagilag is jobban megbecsüljük a Budapestért dolgozó közfoglalkoztatottakat, illetve a 20 ezer leginkább rászoruló család évi 20 ezer forintos lakásrezsi támogatást kap.

A részvételiség költségvetési pillére magába foglalja, hogy az új városvezetés minél több állampolgárt, vagy az állampolgárokat képviselő szervezeteket vonjon be a döntési folyamatokba. Ezért készült el Budapest részvételi költségvetési programja: évi egymilliárd forint felhasználásról dönthetnek a budapestiek.

A klímavédelemmel kapcsolatban állampolgári gyűléseket szervezünk, ahol a budapestieket reprezentáló állampolgárok kapnak információkat és lehetőségét arra, hogy együtt alakítsák a város klímastratégiáját.A Budapesti Civil Iroda létrehozásával megvalósul a civil szervezetek bevonása a döntéshozatalba, egyúttal cél az is, hogy a főváros maga is segítse új civil szervezetek létrejöttét, új civil ötletek megvalósulását.Az átláthatóságot garantálja, hogy az eddigi gyakorlatot felülírva havonta közérthető formában tesszük közzé a költségvetési folyamatok alakulásáról szóló tájékoztatót.

A klímatudatos Budapest fontos eleme, hogy a Városligetben nem épülhetnek további épületek. A zöldfelületek védelme érdekében áttekintjük a fővárosi fakivágási engedélyeket, minden budapesti újszülött számára fát ültetünk, elkezdjük a Duna pesti partján létrejövő zöldövezet tervezését, évente csaknem 100 milliárd forintra növeljük a közösségi közlekedésre jutó forrásokat, de bővítjük a kerékpáros közlekedési infrastruktúrát is, B+R biciklis parkolókat hozunk létre a városban.

Elkezdődik tehát annak a klímatudatos Budapestnek a felépítése, ami egészségesebb jövőt teremt gyermekeink számára és esélyt ad arra, hogy mérséklődjenek a klímakatasztrófa budapestieket érintő hatásai.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.