Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

                          Mikes-Photography:Pixabay.jpg

Látványos lesz a különbség, és otthon még olcsóbb a töltésük

Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztás 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, utóbbiakat ráadásul otthon még a feltüntettnél is olcsóbban és kényelmesebben is lehet tölteni.

A számítás alapjaként egy fiktív autó fogyasztását veszik, a felszorzáshoz pedig a NAV által megadott üzemanyagárak érvényesek. A 100 kilométerre jutó üzemanyag költség kiszámítása úgy történik, hogy a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával. 

Negyedannyiba kerül elektromos autóval közlekedni

A rendelet szerint az azonos márkanév alatt értékesítő benzinkutaknál az elektromos áram ára a megelőző negyedévben, a hálózat egészében alkalmazott legalacsonyabb árak átlagolásával határozható meg.
Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, az elektromos autók fogyasztása nagyon sok mindentől függ, ezért fiktíven nehéz is meghatározni azt, de a benzinkutak számításai valósan szembetűnő különbséget mutatnak majd a hagyományos gépjárművekhez képest.
A kutakon feltüntetett értékek nagyjából azt fogják majd mutatni, hogy 100 kilométert feleannyi összegből lehet megtenni elektromos autóval, mint dízel- vagy benzines meghajtású kocsival. Ez már egy jelentős különbség, ami még tovább fokozható, hiszen ha valaki otthon tölti az elektromos autóját, akkor akár negyedakkora összegből utazhat a hagyományos gépjárművekhez képest. Ráadásul jóval kényelmesebb megoldás is, hiszen útközben nem kell megállni benzinkutakon” – magyarázta a szakértő.

Mint fogalmazott, az otthoni töltésnél 40 forint/kWh-val számolva 100 kilométer megtétele 680 forintba kerül, miközben egy benzines autó esetében ez mai áron körülbelül 2800 forintot tesz ki.

64 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátás

Pukler Gábor szót ejtett arról is, az elektromos autók amellett, hogy olcsóbbak hagyományos társaiknál, környezetvédelmi szempontból ég és föld egymáshoz viszonyítva a kettő.
A Jövő Mobilitása Szövetség elnöke szerint a rendeletben meghatározott, kerekítve 17 kWh/100 km átlagos fogyasztással egy elektromos autó 37 g/km széndioxidot bocsát ki nem megújuló energiából, hanem hálózatról feltöltve. Összehasonlításként a most kapható modern benzin üzemű autók 105 g/km, az átlagos korú autók pedig 150 g/km széndioxid-kibocsátással futnak az utakon. A különbség tehát akár három-ötszörös is lehet a környezeti terhelése szempontjából.

„A legmodernebb autókhoz képest is egy 100 százalékban elektromos meghajtású gépjármű 64 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsát ki. Ha egy átlagos életkorú autót kivonnánk a forgalomból és helyébe egy elektromos autót állítanánk be, azzal 75 százalékkal tudnánk csökkenteni a széndioxid-kibocsátását” – mutatott rá.

Ezzel kapcsolatban elmondta, ha évente egy autó 15 ezer kilométert fut a hazai utakon, akkor egy átlagos életkorú autó 2,25 tonna széndioxidot bocsát ki, miközben egy elektromos 0,55 tonnát. Amennyiben sikerült az elektromos autókat napenergiával feltölteni, úgy ezen érték még tovább csökkenthető.

Pukler Gábor végezetül azt is megjegyezte, az elektromobilitás, azaz az elektromos meghajtású járművek mellett a mikromobilitás, azaz az elektromos rollerek, biciklik és motorok is a közérdeklődés középpontjába kerültek az utóbbi években.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.