Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megjött a távfűtés az Erzsébet híd alatt Elindult a „Kéménymentes Belváros” projekt Évtizedes terv valósult meg: a fűtési szezon kezdetére végre elkészült az a gerincvezeték, ami a budapesti Belvárost bekapcsolja a fővárosi távhő hálózatba. 

Az Erzsébet híd alatt futó stratégiai tranzitvezeték segítségével hosszú távon nem kevesebb, mint tízezer belvárosi lakás csatlakozhat a budapesti távfűtési rendszerhez. Ám a Belváros lakói már ma is fellélegezhetnek kicsit. A stratégiai tranzitvezeték hatása ugyanis már most érzékelhető: több komoly középület az ősz folyamán távfűtésre válthatott. A Városházát, a Magyarok Házát, valamint két szállodát, a Matild Palace-t és a készülő Hyatt Private Palace Hotelt már bekötötték a távfűtési rendszerbe. „Több mint egy évtizedes gondolat valósult meg azzal, hogy a távhőt átvezettük Dél-Budáról a Belvárosba.

A „Kéménymentes Belváros” névre keresztelt projekt megvalósításával enyhülhet a szmogriadó fenyegetése. Hosszú távon pedig már jócskán a veszélyesnek ítélt határérték alá mehet, vagyis erősen javulhat a levegő minősége a fűtési időszakban.” – mondta lapunknak Mártha Imre, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója.Ami a fővárost illeti, a számok impozánsak. A budapesti távhő ellátás már most is évi 217 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól tehermentesíti a fővárost. Ugyanakkor a Belváros lakásaiban nem elhanyagolható mértékben még mindig hagyományos módon, azaz szénnel és fával fűtenek.

A FŐTÁV szakértőinek adatai szerint a Szent István Körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Kiskörút és a Duna határolta területen csaknem ezer épületben 45 ezer lakás van, amelynek több mint a felét földgázzal fűtik. A távfűtésre való átállás mintegy húszéves folyamatának végére döbbenetes számot kapunk. Évente 67 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid és csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a belvárosi levegőbe.Megjött a távfűtés - az Erzsébet híd alatt Elindult a „Kéménymentes Belváros” projekt  Évtizedes terv valósult meg: a fűtési szezon kezdetére végre elkészült az a gerincvezeték, ami a budapesti Belvárost bekapcsolja a fővárosi távhő hálózatba. 

Az Erzsébet híd alatt futó stratégiai tranzitvezeték segítségével hosszú távon nem kevesebb, mint tízezer belvárosi lakás csatlakozhat a budapesti távfűtési rendszerhez. Ám a Belváros lakói már ma is fellélegezhetnek kicsit. A stratégiai tranzitvezeték hatása ugyanis már most érzékelhető: több komoly középület az ősz folyamán távfűtésre válthatott. A Városházát, a Magyarok Házát, valamint két szállodát, a Matild Palace-t és a készülő Hyatt Private Palace Hotelt már bekötötték a távfűtési rendszerbe. „Több mint egy évtizedes gondolat valósult meg azzal, hogy a távhőt átvezettük Dél-Budáról a Belvárosba. A „Kéménymentes Belváros” névre keresztelt projekt megvalósításával enyhülhet a szmogriadó fenyegetése. Hosszú távon pedig már jócskán a veszélyesnek ítélt határérték alá mehet, vagyis erősen javulhat a levegő minősége a fűtési időszakban.” – mondta lapunknak Mártha Imre, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója.Ami a fővárost illeti, a számok impozánsak.

A budapesti távhő ellátás már most is évi 217 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól tehermentesíti a fővárost. Ugyanakkor a Belváros lakásaiban nem elhanyagolható mértékben még mindig hagyományos módon, azaz szénnel és fával fűtenek. A FŐTÁV szakértőinek adatai szerint a Szent István Körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Kiskörút és a Duna határolta területen csaknem ezer épületben 45 ezer lakás van, amelynek több mint a felét földgázzal fűtik. A távfűtésre való átállás mintegy húszéves folyamatának végére döbbenetes számot kapunk. Évente 67 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid és csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a belvárosi levegőbe.V. Zs.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.