Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Halas finomságokkal, receptfüzetekkel és gyermekeknek szóló ügyességi játékokkal népszerűsíti a halfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC) a budapesti „Adventi ünnep a Bazilikánál” címet viselő rendezvényen. A „Kapj rá!” halfogyasztást népszerűsítő kampány 2018-as állomásairól, valamint az adventi megjelenésről a Szent István téren tartottak sajtótájékoztatót a promóció szervezői.

Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója kiemelte: 2018-ban 34 budapesti és vidéki rendezvényen népszerűsítette a halfogyasztást a marketingszervezet, köztük olyan országos jelentőségű rendezvényeken, mint a Sziget Fesztivál, a Nemzeti Vágta, a VOLT Fesztivál, a Bajai Halfőző Fesztivál vagy a Halbazár, valamint két belföldi kiállítás. Mindezek által a promóció közvetlenül több, mint 1,5 millió emberhez jutott el. Mint elhangzott, a rendezvények pozitív tapasztalata szerint a hagyományostól eltérő, különlegesebb elkészítési módokkal – pl. a fűszeres halgolyóval, vagy a különböző halpástétomokkal – sokak figyelme felkelthető a halételek iránt és tudatosítható, hogy egészségünk megőrzéséhez hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztanunk. A szakember hozzátette: az ajánlott mennyiség heti mintegy 300 gramm, azaz évi több mint 15 kg/fő olajos húsú hal.

Ondré Péter beszélt a kampány aktuális megjelenéséről is az „Adventi ünnep a Bazilikánál” címet viselő rendezvényen, ahol a „Kapj rá!” faházához érkezők nem csupán ínycsiklandó halas falatokat kóstolhatnak, de a halgazdálkodást és a halak életét bemutató fotókiállítást is megtekinthetik, míg a kicsiket gyermekfoglalkoztató várja. Hétvégenként a kínálatot látványkonyha gazdagítja, ezáltal nemcsak megízlelhetik, hanem meg is nézhetik a vendégek, hogy miként készülnek el a friss és könnyű halfogások.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője, Lévai Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi lehalászás már megkezdődött, és a karácsonyi időszakra kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon. A szakember arról is szólt, hogy nem érdemes az ünnepekig várni a halvásárlással, mivel az 2-3 hétig tartó mélyhűtés esetén is megőrzi az ízét és az állagát. Mint mondta a „Kapj rá!” honlap oldalán a halbolt kereső funkció segítségével mindenki megtalálhatja a lakóhelyéhez legközelebb eső üzletet, ahol megvásárolhatja az ünnepi vacsorához szükséges halat. Lévai Ferenc hangsúlyozta azt is, hogy a hal nem csak az ünnepek étele, hiszen a hétköznapokban számos kreatív és ötletes elkészítési módja létezik, amelyekhez többek között a „Kapj rá!” receptes füzetei is adnak tippeket.

A „Kapj rá!” kampány az adventi megjelenés után, 2019-ben is folytatja a halfogyasztás népszerűsítését. A televízióban, rádióban, nyomtatott és online felületeken többek között hirdetésekkel, reklámszpotokkal, animációs kisfilmekkel hívják fel a figyelmet a halfogyasztás előnyeire. Országszerte pedig számos rendezvényen – például a SIRHA Budapesten, a FEHOVA Kiállításon, az OMÉK-on, vagy a debreceni Farmer Expón – kóstolhatnak ízletes halfalatokat az arra járók.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.