Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) - erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek. Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.

Az Index hírportál csütörtökön azt írta: Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is úgy döntött, csatlakozik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, ezzel pedig - miután a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott - automatikusan megszűnik tagságuk az MSZP-ben.
A kerületvezetők azzal indokolták döntésüket, hogy a polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást, illetve az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette európai parlamenti delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében.
A két polgármester átlépésével változnak az arányok a 33 fős fővárosi közgyűlésben is: jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van, ez az arány a két szocialista átigazolásával 5-6-ra módosul a DK javára.
Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, Szaniszló Sándor és Kiss László polgármester az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget. Döntésüket tudomásul veszik, munkájukhoz sok sikert kívánnak - olvasható a közleményben.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: a DK-t megalakulása óta az vezeti, hogy egy olyan erős pártot hozzon létre, amely a demokraták széles táborának politikai közössége.
Így van közöttük korábbi MDF-, SZDSZ- és Fidesz-tag is - tette hozzá. Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy egy nyitott, befogadó és erős közösséget hozzanak létre.
Elmondta, örülnek, hogy az elmúlt hetekben korábban pártpolitikához nem tartozó civilek, vagy éppen a Momentum volt győri elnöke is csatlakozott a DK-hoz. Most két korábbi MSZP-s budapesti polgármester csatlakozásával tovább bővült a DK tábora - közölte, úgy fogalmazva: "vigyázni fogunk mindenkire, hogy közösen segítsük hozzá Magyarországot az új köztársaság megalapításához".

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.