Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, és tervezése - közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.

 Kiemelték, a korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces időközönként, a mostaninál sokkal gyorsabban, óránként akár 80-120 kilométeres sebességgel is járhatnak majd a vonatok.
    Ismertetik, hogy Budapesten és környékén az elmúlt 10 évben negyedmillióval nőtt az autók száma, a fővárosban tízből hat ember közlekedik közösségi közlekedéssel, ezt az elővárosokból ingázók közül tízből csak hárman választják. A főváros és elővárosainak levegőszennyezését, valamint a bevezető és a belvárosi utak zsúfoltságát a fenntartható és környezetbarát vasúti közlekedés arányának növelésével lehet csökkenteni.
    Rámutatnak arra, hogy az elővárosi vasútvonalak közül a lajosmizsei az egyetlen nem villamosított, a vonal nagy részén 40 kilométer/órás a sebességkorlátozás. Az egyvágányú pálya még a jelenlegi  állapotában is kihasznált, ezért a fejlesztési lehetőség óriási.
    A fejlesztés nyomán a BFK számításai szerint az utasszám akár három-négyszeresére is növekedhet, amit a mainál sokkal sűrűbb, a vonal belső szakaszán akár 15 percenként egymást követő szerelvényekkel lehet majd kiszolgálni. Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között 80-120 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok. A tervek szerint nemcsak a vasúti pálya, de a környezete és az állomások is megújulnak.


    A Budapest Fejlesztési Központ ugyanis akadálymentesített vasúti megállókat, új P+R és B+R parkolókat tervez. A vonatközlekedés a fővárosban az Üllői útnál nem csak a főutat, de az 50-es villamos útvonalát is szintben keresztezi, ezt az akadályt ki kell iktatni, már csak a vonal villamosítása miatt is - írják a közleményben.
    A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon a lajosmizseihez hasonló léptékű infrastrukturális fejlesztésre van szükség. A korszerűsítés nyomán a jövőben Vácról Veresegyházon át fél óránként, a Veresegyházát követő szakaszon negyedóránként indulhatnak majd a vonatok Budapestre. Két új megálló is épül majd, az egyik a Marcheggi hídnál - a váci, veresegyházi, az esztergomi vonal és a külső körvasút találkozásánál -, a másik pedig Veresegyházon, a Medveotthon közelében.
    A Budapest-Hatvan és Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon a tervezett vasútfejlesztések közül kiemelkedik a Budapest-Hatvan, és a Budapest-Szolnok-Újszász vasútvonal közös szakasza. A Budapest Fejlesztési Központ célja az, hogy a Keleti pályaudvartól Pécelig és Gyömrőig 15 perces járatsűrűség legyen biztosítható. Ehhez Budapesten harmadik vágányt kell építeni a Keleti pályaudvar és Rákosliget között - közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.